Kultúr Krimó

A Szólíts a neveden című filmdráma olyan szép, mintha egy mozgó fényképalbum lenne. A gyönyörű olasz táj adott, a hitelesen eljátszott karakterek is pipálható része a filmnek. De miért jelölték négy Oscar (legjobb adaptált forgatókönyv, férfi színész, film és eredeti filmdal) és három Golden Globe díjra (legjobb dráma, drámai színész és epizódszereplő)?  

Egészen röviden a sztoriról: Elio, a 17 éves amerikai fiú szüleivel minden nyáron és nagyobb ünnepek idején ugyanabban a gyönyörű villában tölti a vakációt Olaszországban. Amikor ott vannak, barátaival bulizik, strandol, zenél, beszélget és csajozik. Apja művészettörténész, aki minden nyáron meghívja néhány hétre egyik tanítványát. Azon a nyáron a doktori disszertációját író Oliver érkezik. Elio nem kedveli őt, arrogáns amerikainak tartja, aztán valami megváltozik, barátok lesznek vagy ez annál több? 

Bármennyire is úgy gondoljuk hogy nem, a szülők mindig tudják, hogy ha helyzet van a családban. És Elio apja anélkül nyugtatja meg a fiát, hogy az érzelmek részletességeit nem ismeri. De itt van egy szinte tökéletes szülői állásfoglalás az életről, amelyet a szerencsésebbek már ilyen-olyan formában hallottak a saját szüleiktől - és természetesen nem kizárólag szerelmi bánatra vonatkozóan, mert ennek nem az az üzenete, hogy mit kell csinálni szomorúságunkban, olvasd csak: 

Túl okos vagy ahhoz, hogy ne tudd, hogy ami köztetek volt az mennyire ritka és különleges. Oliver több volt, mint intelligens. Ami köztetek volt, annak egyszerre minden és semmi köze nincs az intelligenciához. Ő jó volt. De mindketten szerencsések vagytok, hogy egymásra találtatok, mert te is jó vagy, fiam. Tudod, amikor a legkevésbé számítasz rá, a természet alattamos módon megtalálja a leggyengébb pontunkat. Csak emlékezz rá, hogy én mindig itt vagyok. Most talán nem akarsz érezni semmit. Talán soha nem is akartál igazán érezni. Talán nem én vagyok az, akivel szívesen beszélnél ezekről a dolgokról, de merd érezni azt, amit egyértelműen éreztél. Fiam, gyönyörű barátságotok volt. Talán több is, mint barátság. És én ezért irigyellek titeket. A legtöbb szülő azt kívánná a helyemben, hogy hamar múljon el, és imádkoznának, hogy a fiuk észhez térjen. De én nem ilyen szülő vagyok. Olyan sokat tépünk ki magunkból csak azért, hogy gyorsabban begyógyuljanak a sebeink, hogy 30 éves korunkra nem marad semmink. És már egyre kevesebbet tudunk kínálni, amikor elkezdjük valaki újjal. És az, hogy nem akarsz érezni semmit, érezni akármit, micsoda pocsékolás! Illetlenül beszéltem? Akkor mondok még valamit. Ettől majd megérted. Talán én is voltam közel ahhoz, ami közöttetek volt, de sosem éltem át. Valami mindig visszatartott, vagy az utamban állt. Hogy hogyan éled az életedet, az rajtad áll, de emlékezz arra, hogy a szívünket és a testünket egyszeri ajándékként kaptuk. És mielőtt észrevennéd, a szíved kimerül. És ami a testet illeti eljön az a pont, amikor már senki nem pillant rá, és még kevesebben akarnak közel kerülni hozzá. Most éppen sok a bánat, a fájdalom, de ne fojtsd el. Mert együtt jár velük az öröm, amit átéltél.”

Spoilereztem? Minimálisan, bocsánat. Aki nem látta eddig, annak a fenti részlet csak egy keretet adott a filmnek. Aki nem akarja megnézni, rendben, viszont a következő videót nyugodtan megkattinthatja. Az Oliver karakterét játszó Armi Hammernek a legnagyobb kínja nem a férficsókkal volt, hanem a táncjelentekkel. Teljesen érthetetlen, hiszen ez a mozgáskultúra abszolút rendben van:

Akik látták és szerették már biztos tudják, hamarosan érkezik a folytatás!