A szolgálólány meséje, óriási nemzetközi sikerre tett szert, amihez nagyban hozzájárult a 2016-ban megjelent sorozat is. Nemrég megjelent a regény folytatása Testamentumok címen. Az, hogy hogyan sikerült a könyv, kiderül Brenyó Zsóka beszámolójából!

Margaret Atwood neve mostmár sokak számára nem ismeretlen. A Testamentumok előzménye, A szolgálólány meséje óriási népszerűségre tett szert. Az eredeti regény 1985-ben íródott, több díjat is nyert, 1990-ben film is készült belőle, de az igazi sikert a 2016-ban megjelent sorozat hozta. Zseniálisan jelenítették meg Atwood világát (aki egyébként producerként részt vett a sorozat létrehozásában), ügyeltek rá, hogy hűek legyenek a könyvhöz. A szolgálólány meséjéből megtudhatjuk, hogyan is tud feje tetejére állni a világ egy pillanat alatt az átlag ember számára. A nőket először a pénzüktől fosztják meg, majd a munkahelyüktől, végül összegyűjtik őket és “kategóriákba” sorolják: a termékeny nők szolgálólányok lesznek, a terméketlenek pedig kimennek dolgozni a biztos halálba – a sugárzó hulladék eltalarítása lesz a dolguk. A szolgálólányok a gazdag, hatalommal bíró férfiak ágyasai lesznek, egyetlen dolguk az, hogy gyermeket szüljenek a parancsnokoknak – és feleségüknek.

Nevüket, identitásukat elveszítik, a Nénik képzik ki őket, hogyan engedelmeskedjenek, mik Gileád új törvényei, hogyan is kell erkölcsös életet élni manapság.

A szolgálólány meséjében mi magunk is úgy csöppenünk ebbe az egészbe bele, mint a főhősnő, vele együtt ismerjük meg ezt az új világot, az új hatalmat, a vallásra – annak újraértelmezésére – alapuló törvényeket.

A Testamentumok 15 évvel A szolgálólány meséje után játszódik, három szemszögből mutatva be ismét egy kicsit Gileád világát és a további történéseket.

A fő elbeszélő Lydia néni, akit Fredé szemszögén keresztül kegyetlen, rideg nőnek ismertünk meg. Most viszont megtudhatjuk, hogyan is keveredett ő ebbe az egészbe bele, milyen volt a gileádi puccs előtt, hogyan törték meg és hogyan vált azzá a nagy hatalmú Nénivé, akinek a nevét mindenki ismeri, és akitől mindenki tart.

A másik két elbeszélő két fiatal lány: a gileádban felnőtt Agnes és a kanadai Daisy. Agnes nem emlékszik a gileád előtti életére, így neki az a normális, ahogy ő él, el sem tudja képzelni, milyen lehetett a világ előtte vagy milyen lehet gileád határain kívül. Általa a hétköznapokba nyerhetünk bepillantást a gyerekek szemszögéből, hogyan él egy parancsnok lánya, hogyan választanak neki férjet, vagy válhat ő is egyszer Nénivé. Daisy karakterére talán inkább a kontraszt miatt volt szükség – hogy lássuk, ebben a világban milyen is Kanada, hogy lehet az, hogy egy ilyen államforma, mint Gileád, fennmaradhat. Hogyan viszonyul ehhez a világ többi része, egyáltalán mennyit tudnak arról, mi is folyik a határon túl?

Nagyon találó a címválasztás, a ‘testamentum’ szó egyben jelenti magát a Szentírást és végakaratot, végrendeletet is. Lydia néni karaktere nagyon izgalmas és sokrétű.

A hataloméhes férfiak és az okos nő tanmeséje is lehetne az, ahogyan ő vezetőként irányítja nem csak a nőket, hanem szinte egész Gileádot.

Korábbi bírói karrierje segíti őt az ítélkezésben, de jó kérdés, vajon kinek is van joga ítélni és milyen erkölcsök és törvények szerint.

Agnes karaktere szintén nagyon el van találva, az, hogy neki mennyire természetes, ami itt folyik, rávilágít arra, mennyire borzasztó is, hogy a gyerek mindaddig nem is gondolkoznak el rajta, hogy valami nincs rendjén, míg nem látnak másik – másmilyen – példát maguk mellett. Ha fogorvoshoz megy az ember lánya, benne van a pakliban, hogy molesztálják, és erről szólni valakinek bűn. Hogy a felnőttek körülötte pontosan tudják, mi történhet, és mégis engedik megtörténni – és van, aki szerint még rendjén is van a dolog... És itt van nekünk egy mellékszereplőnk is, a szóban forgó fogorvos lánya (akihez – szerencsére – biológiailag nincs köze), Becka, Agnes barátnője. Ő talán még jobban el lett találva, mint Agnes, nagyon izgalmas, hogyan is reagál helyzetekre, emberekre, és hogy marad meg mégis a hiténél a legvégéig.

A kanadában élő Daisy szála viszont már nem nyerte el a tetszésemet. Elnagyoltnak éreztem ezt a részét a történetnek, nem mindig értettem, miért viselkedik úgy Daisy, mint egy óvodás, néha miért törődik bele olyan gyorsan mindenbe és fogadja rezignáltan a dolgokat, máskor meg miért harcol akaratosan és feleslegesen.

A könyv egészében egy jó élmény volt, de a vége felé összecsapottnak éreztem, kicsit olyan volt, mintha az írónő észbe kapott volna, hogy “jaj, már itt vagyok a felénél, és még nem is indult be a sztori, összeszedem már magam gyorsan”.

Pedig én szerettem Gileádról és a gileádi hétköznapokról olvasni, és jobban tetszett volna, ha lassabban, érthetőbben bontakozik ki a végén a cselekmény. Tetszett, hogy A szolgálólány meséjéhez kapcsolódik és mégsem kapcsolódik, és ha akarom, még a sorozatnak is méltó folytatása lehet (pedig ott az első évad után már túljutunk a könyv történésein). Aki olvasta az előzményeket, annak mindenképpen ajánlom, de azért a 10-es skálán nekem ez most csak 8-at ért meg.