Voltál már úgy, hogy a hideg tél közepén vágytál egy forró fürdőre, de beleültél az üres kádba, és úgy kezdted engedni a vizet? Az elején majd’ megfagysz, ahogy a forró víz melegít alulról, a hűvös levegő pedig reszketésre késztet. Amíg nem lesz elég meleg víz a kádban, nem érzed jól magad, ha viszont megtelik, elmerülsz a forró vízben, és elégedetten hunyod le a szemed, és ki sem akarsz szállni… Gyere haza pont ilyen volt számomra. Az elején borzasztóan lassan haladtam, szinte reszkettem közben. Nem a stílussal volt baj, félreértés ne essék, de arról olvasni, hogy egy nő sok-sok lombikprogram után kihord egy gyermeket, akivel végül elvetél, és világra kell hoznia a halott magzatot, az borzongató. Márpedig így kezdődik Jodi Picoult regénye, azonban aki megfutamodik az első 40-50 oldal után, az egy nagyon jó élményt veszít el.

Főhősnőnk, Zoe és férje, Max régóta próbálkoznak a gyermeknemzéssel, azonban hosszú idő után sem jön össze, és erre rámegy a házasságuk is. A halva született gyerek tragédiája után mindketten másba kapaszkodnak – Max az alkoholba temetkezik, majd egy gyülekezet tagja lesz, ahol bátyja és felesége aktív szerepet tölt be, Zoe pedig belefut Vanessába, akivel jó barátnők, majd szeretők lesznek. Az ex-házaspár élete azonban teljesen felborul, mikor Zoe és Vanessa úgy dönt, Vanessa megpróbálja kihordani az egyik lombikprogramból megmaradt, lefagyasztott embriót, aminek sorsáról a válás során nem lett döntés. Max beleegyezése nélkül nem sikerülhet a dolog, márpedig a hithű kereszténnyé avanzsált Max nem hajlandó belemenni abba, hogy meg nem született gyermekét két nő nevelje fel. A vita perré fajul, és végül a keresztény vallás találja szemben magát a melegek jogaival.

Jodi Picoult regénye számos olyan témát érint, ami külön-külön is alkothatna egy regényt – neki mégis sikerül sem közhelyesen, sem pedig “térítően” átadni a témát. Vajon attól leszünk-e keresztények, hogy szó szerint értelmezzük a Bibliát? Van-e jogunk beleszólni mások életébe, megítélni őket úgy, hogy nem is látunk bele? Melegnek születik-e az ember, vagy a szerelem vak a nemiséget tekintve is? Ajánlom mindenkinek, aki nyitott ezen témák megbeszélésére, és aki nem jó választ akar kapni a kérdésekre – mert azt, azt hiszem, nem lehet.

“A bennem élő optimista hinni akarja, hogy a nemiség előbb utóbb olyan lesz, mint az írás: nem lehet jól és rosszul csinálni. Csak másképpen vagyunk bedrótozva. Jelzem, ha találkozunk valakivel, sose kérdezzük meg tőle, jobbkezes vagy balkezes-e. Végül is számít ez bárkinek azon kívül, aki a tollat fogja?“

Neked mi most a kedvenc regényed? Válaszodat hagyd kommentben!