Mire is gondolunk pontosan, ha azt mondjuk valakire, hogy okos? Magas az IQ-ja? Jól tud rejtvényeket megoldani? Tájékozott? Gyakorlatias? Erre a kérdésre valószínűleg mindenki másfajta választ adna, hivatalos definíciója erre a tudósoknak sincs. És hogy ezt honnan tudjuk? Hát onnan, hogy erről szól Mérő László, a magyar Neil DeGrasse Tyson, azaz hazánk egyik legismertebb tudománynépszerűsítő professzor-előadójának új, a Tericum Kiadónál megjelent könyve, Az ész segédigéi.

Mérő könyve, amellett, hogy tisztázza ennek a definíciónak a hiányát, alaposan körüljárja, hogy a tényszerű tudás mellett, vagy épp helyett mikbe kapaszkodik az agyunk, milyen keretrendszerekkel, milyen segédigékkel dolgozik.
És ha már segédige, igen, a címben tett utalás kifejtését rögtön az első fejezetben megkapjuk, a könyv reflektál Esterházy Péter kötetére, A szív segédigéire.

Ugyanannak az éremnek a másik oldala, ahogyan Mérő írja.

 Mérő László

De ennél több a kapcsolat, ugyanis Esterházy-ra mint végzettség szerinti matematikus pályatársára, és katonatársára is visszaemlékszik.
Már csak ennyiből is egyértelmű lehet, hogy ez a könyv nem egy a mélyen tudományoskodó, külső szemlélők számára kevésbé érthető szakbarbár írások közül. Sőt! Akkorát igyekszik hátralépni a tudomány belső bugyraitól, amekkorát csak lehet, azért is, mert éppen a tudomány az egyik gondolkodási keret, amit vizsgálni, elemezni akar. A másik négy játéktér pedig a misztika, a művészet, a mágia és a hit. Mérő szerint ezek az ember ezidáig kiépített, használt és elfogadott gondolkodási keretei, ezek azok a területek, melyek saját egyedi törvényszerűségeik, mozgatórugóik és megoldóképleteik révén kategóriateremtőek az emberi gondolkodás szempontjából. Mindegyik csapásiránynak megvannak a követelményei, ami az egyikben teljesen elfogadott, az a másikban nevetséges, a harmadikban pedig halálos bűn. Mind az öt területről részletes elemzést, kifejtést is kapunk, természetesen rengeteg példával, sőt tulajdonképpen magukon a példákon keresztül fénylik fel egy-egy ágazat mibenléte. A példák sokszor az életből vett, beszédes szituációk, de jópár laboratóriumi kísérletről is olvashatunk, melyeknek a szerző sok esetben személyesen volt résztvevője. És mivel ő a tudomány nyelvét beszéli és azt vallja saját közegének, bízhatunk benne, hogy minden leírt kísérlet épp úgy történt meg, ahogyan olvashatjuk.

Merthogy mind az öt közegnek saját nyelve, saját közlésrendszere és saját követelményei is vannak.

Egy tudományos cikkben leírtaknak tehát sosem szabad kitalációkon alapulnia, elvárás a valóság pontos, szakszerű leírása. Egy vallási szövegen már nem kérjük számon szó szerint a sorokat, mert abban a közegben más elvek, más konszenzus és már célok uralkodnak.

Rendkívül izgalmas ezen kategóriák között kalandozni, figyelni, ahogyan kirajzolódnak a határok, amik alapján ezek logikusan elkülönülnek egymástól, és amik alapján egy-egy speciális esetben akár átjárás vagy legalábbis átkacsintás is lehetséges. És rendkívül izgalmas egyben látni a képet, azt, hogy ez a nagyszabású kategóriaalkotás ahhoz szükséges, hogy értelmezni tudjuk a körülöttünk lévő világot, hogy megérthessük egy-egy adott szituációban, hogy mi zajlik körülöttünk, hogy épp mit kell tennünk, vagy mit nem, azaz, hogy mikor viselkedünk okosan. Ez persze ennél jóval indirektebb, és egyáltalán nem ennyire tudatos dolog, ez a könyv pont azért olyan izgalmas, mert próbálja az emberi gondolkodást, gondolkodási sémák útvonalait, sőt minél részletesebb térképét felrajzolni.
Mindezt olyan kitekintésekkel egészítve ki, mint néhány lehetséges, még kialakulóban lévő új séma, néhány ígéretesnek vélt, de mára megbukott gondolkodási keretrendszer, vagy a téma szempontjából egészen speciális utakat mutató mesterséges intelligencia.
Ez a könyv egyszerre lehet kapudrog a tudományos-ismeretterjesztő írásokhoz, a pszichológiához, és Mérő László összes többi könyvéhez is.