Kultúr Krimó

A napokban megjelent Kolibri névvel jegyzett zenei projekt kétszámos Szívavató című EP-jének akusztikus gitárral kísért dalai nyugodt hullámzássá simítják a figyelmet kifelé és befelé is.

Az egyetlen hangszerrel kísért lírai dalnak az ókori görögöktől egészen mondjuk Leonard Cohen-ig, de persze még tovább is, jól végigkövethető hagyománya van, amiben laikus füllel is észrevehető, hogy a dalszöveg vagy az előadásmódon átsugárzó személyiség, vagy szerencsés esetben mindkettő, tudja megragadni a hallgatót.

Az ilyen közlésmódnak a tétje nagy, hiszen nincs semmi, ami mögé az előadó elbújhatna, mert valójában és idézőjelben ’csak’ az előadó jelenléte van, amit a Szívavató esetében gitár és dalszöveg kísér. Ezen a jelenléten, ezen a kifejezhetetlen valamin múlik az, hogy amit hallok, azt elhiszem-e, fontossá válik-e számomra. A Szívavató zenei élménye megmarad a hallgatás után is és kihat arra, ahogy a külvilágra és belső történéseinkre tekintünk: a kétszámos EP Előszoba című dala a külső világban való szemlélődésben, míg a Látogató inkább a belső képekben merül el.

A dalok szövegvilága lírai, de mégsem enigmatikus.

Első hallgatásra hozzáférhető, átélhető élményekről szólnak,

ám nem lehet könnyedén körülírni őket, hagynak teret a hallgató képzeletének, hogy sokadik hallgatásra is fenntartsák a figyelmet.

Az Előszoba mintha megállítaná az időt, a dalszöveg költőiséggel finoman átszőtt statikus képein bensőséges, személyes mozzanatok sejlenek át. Hasonló ahhoz, mint amikor egy lemenő napfényben lebegő porszemen elmereng az ember és olyan gondolatokra, érzetekre bukkan, amik saját maga és a világ megismerését segítik.
A Látogatóban egy álomlogikába burkolt gondolatmeneten haladunk végig, amiben animációs filmekbe illő plasztikus képek mentén kapunk betekintést a lírai én belső küzdelmeibe. Nekem azokra a félálomban látott képekre hasonlít, amikor egy engem érzelmileg erőteljesen foglalkoztató, de még fel nem dolgozott élmény hatására jelennek meg előttem képek, amik szinte rajzfilmszerű vizualitással mesélik vissza, miről is szólt az adott élmény.

Ezeket a szövegeket egy olyan hang tudja megszólaltatni, aminek a rezgésében érződik, hogy annak, amit megénekel tétje van és fontos,

hogy lelassítsa az időt, hogy eljusson az adott élmény lelki epicentrumáig és onnan áthozza és megmutassa nekünk és mi átélhessük, megálljunk egy kicsit szemlélődni ebben a világban.
Ritkán szokott velem előfordulni, hogy amikor valaki a szó legnemesebb értelmében egy olyan egyszerű sort énekel, mint például ezen az EP-n az Előszoba című dalban azt, hogy ’olyan szép’ egyszerűen érzem, hogy ami elhangzik az tényleg az ami, miközben olyan szépen is szól, ahogy éneklik ezt.

A gitárjáték és a háttérben megbúvó, fel-felbukkanó effektek és kórushangok megadják a szövetét a daloknak és a hangkeveréssel együtt a megfelelő helyeken tudnak hangsúlyozni és pontos ívet rajzolnak ki. Jó lenne még itt írni a zenei érdemekről bővebben is, de szakmai műveltségem limitált mivolta a bekezdés első mondatában érte el határait. Ezért úgy gondoltam, más oldalról fogom meg az összélményt.

A Szívavató hallgatása inspiráló,

szeretném lelassítani az időt és elmerülni egy adott pillanat élményében, amiben könnyedén áramlanak egymásba a belső képek és érzetek, valamint a külső valóság tárgyainak, apró rezdüléseinek szemlélete. Így arra jutottam, hogy valós időben, az adott dal hallgatása közben megpróbálom a felidézett hangulatokat rajzban megragadni. Álljanak hát itt ezek a belső képek, amiket a dalok hallgatása felhozott bennem.

Előszoba

Látogató

Egyúttal legyen ez egy ajánlat a kedves olvasónak, hogy ha van olyan kép, amit Szívavató dalainak hallgatása felidéz és szeretné ezt megosztani rajzban, fényképben vagy írásban, küldje el nekünk a Kultúr Krimó facebook oldalára linkelt kritikához kommentben!