Kultúr Krimó

A művészet mindenhol ott van

FACT – Festival Arts Cinema Theatre
6 KÜLFÖLDI ÉS A 2 HAZAI SZÍNMŰVÉSZETI EGYETEM HALLGATÓI MUTATKOZNAK BE

Február 6-9. között 4. alkalommal rendezi meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem a FACT (Festival Arts Cinema Theatre) nemzetközi fesztivált.

Színházi előadások, filmvetítések, workshopok, koncertek, kiállítások, szakmai beszélgetések, student led programok – négy nap alatt több mint negyven program várja az érdeklődőket a színházi és filmes egyetemek seregszemléjén.

A fesztiválon hat külföldi (Ausztria, Csehország, Franciaország, Litvánia, Németország, Svájc) és a két hazai színművészeti egyetem hallgatói mutatkoznak be.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleménye:

Állandó vendégként köszönthetjük a kaposváriakat, akik ezúttal két produkcióval érkeznek: a Tavaszi áldozat az Uray-Kéri osztály vizsgaelőadása, a Lear beavató színházi előadás, ami hallgatói kezdeményezésre jött létre. Mindig nagy siker a verscioi-ak szereplése, izgalmas, elsősorban fizikai színházi produkciókkal színesítik a FACT programját. Ilyen a Pitch! is, amit Michael Ende Momo című regénye inspirált. A müncheniek Elefánt című installációjuk filmváltozatát mutatják be, és jönnek a prágai DAMU hallgatói is. Idén első alkalommal vesznek részt a mustrán a vilniusiak, akik Macbeth előadásukat hozzák el, a marseille-iek, akik Végzetes szépség címen készítettek performanszból, prózából és dalok mozaikjából álló alkotást. Mellettük újoncok a bécsiek is, akik egy egészen különleges darabbal érkeznek: mind a szerző, mind az előadók 1990-ben születtek, Az utolsó (előtti) panda avagy a statik egy olyan fiatal generációról fest képet, amelynek stagnálással és új kezdetekkel kapcsolatos tapasztalatai mindenki számára ismerősek lehetnek. A házigazda SZFE két nagy sikerű előadásával képviselteti magát: az Octopus, avagy Szent György és a sárkány az Ódry Színpadon, az Amphitryon a Padláson lesz látható.

Az SZFE hagyományteremtő céllal, idén először, nemzetközi diákfilmfesztivált rendez. A kétnapos programban az európai felsőoktatási intézmények hallgatóinak legfrissebb alkotásai és a hazai egyetemeken készült mozgóképek egyaránt szerepelnek. Így itt lesznek a pozsonyi, a brüsszeli, a prágai, a Louvainla-Neuve-i egyetem, valamint az ELTE, a Metropolitan és az SZFE legjobb filmjei. A munkákat nemzetközi filmes szakemberekből álló zsűri értékeli.

A közönség – a versenyfilmek mellett – az SZFE NEXT szekcióban válogatást láthat a diákok legfrissebb dokumentum- és kisjátékfilmjeiből, míg a TV szekcióban a televíziós munkákat vetítjük. Igazi különlegesség, hogy az archívumból ezúttal az egykori hallgatók, azóta már komoly karriert befutó művészek régi vizsgamunkái is előkerülnek, és a Mesterek blokkban újra leperegnek. Az ingyenesen látogatható vetítések helyszíne február 7-én és 8-án a Premier Kultcafé.

Az idei fesztiválon is megrendezzük a tavaly már nagy sikerrel debütált 24 órás filmkészítő versenyt.A megmérettetésre bárki jelentkezhet, a résztvevőknek pontosan egy nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy megadott témára elkészítsék saját filmjüket. A verseny felhívása február 8-án, 8:00 órakor jelenik meg a honlapon és a Facebookon.

Hogyan kombinálhatók a különböző műsorszórási technológiák? Hogyan változtatják meg a piacot a Video-On-Demand szolgálatatások? Hogyan nézünk sorozatokat? Milyen mozgóképtípusok jelentek meg a televíziózás átalakulásának köszönhetően? Hogyan hasznosíthatók az új tapasztalatok a mozgóképes oktatásban? Ezekre a nagyon is aktuális kérdésekre keresi a választ a Film- és Médiaintézet egynapos mini-konferenciája a televíziózás jövőjéről.

Látványtervező MA szakos hallgatóink mellé meghívtuk a társegyetemek tervezőit, így közös kiállításon láthatóak az SZFE, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar növendékeinek alkotásai. Az MKE alap- és mesterszakos hallgatóinak féléves munkáiból készült tárlat többek közt színházi látványtervekből, makettekből, díszlet- és jelmeztervekből, előadásokban megvalósult bábokból és jelmezekből áll. A kaposvári látványtervező szak első évfolyamának absztrakt gondolkodást fejlesztő szín- és térkompozíciói illetve bábtervei mellett a felső évfolyamok Shakespeare és Csehov műveihez készített díszlet és jelmezterveit mutatjuk be.

Az idei FACT-en a 2019-ben elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlettervező emléke előtt tisztelegve a Színház- és Filmművészeti Egyetem a látványtervező osztály Szentkirályi utcai épületében található termét nevezi el egykori tanszékvezető egyetemi tanáráról felesége, Rajk Judit jelenlétében. Az avató ünnepségen beszédet mond Földényi F. László József Attila- és Széchenyi-díjas esztéta, műkritikus, irodalomtörténész, az SZFE tanára.

Második alkalommal kerül sor az úgynevezett student led programokra, amiket az SZFE hallgatói szerveznek. A fesztivál résztvevői számára szervezett nemzetközi workshopok mellett a szervezők idei célkitűzése más művészeti egyetemek bevonása és a fenntarthatóság témájának fókuszba helyezése. Mi a művészet és színház köze a fennálló klímahelyzethez? A témát különböző kísérőprogramokkal dolgozzák fel a fesztivál során, mint például a Művészet és fenntarthatóság című kiállítás, amelyen olyan alkotások láthatóak, amelyek az újrahasznosítás jegyében készültek vagy a „zero waste” kérdéskört feszegetik. A gyűjteményt interaktív tárlatvezetésen mutatja be Czakó Zsolt grafikus, a kiállítás kurátora.
Esténként pedig a fesztivál buli helyszínén, a Három Hollóban koncertekkel várnak mindenkit, olyan fellépőkkel, mint a Freakin Disco, a Lohuma, az In Silence, a Black Air és a Siaga & Perrin.

További információk:

Fact - Honlap

Fact - Facebook

youtubelogo.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr515454780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

youtubelogo.png

Utolsó kommentek

Partnereink:

 

856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png

207623_209851432376755_4525779_n.jpg

12719266_936268563088734_8598715003283575226_o.jpg

 

jatsz_ma_final_1080.png

Blog ajánló:

 pagebox3_0.png

 

 

 

süti beállítások módosítása