Kultúr Krimó

A művészet mindenhol ott van

Decemberben az Akváriumban lép fel Sinead O’Connor!

unnamed.jpgNégy év kihagyás után ismét turnéra indul a Grammy-díjas, ír énekes-dalszerző, Sinead O’Connor. December 9-én, a NagyHallban hallhatja a közönség.

Sinead O’Connor 1966. december 8-án született Dublinban, John és Marie O’Connor 3. gyermekeként.  1987-ben, huszonévesen robbant be a köztudatba The Lion and the Cobra című albumával, amit saját maga producereként rögzített, a felvételek alatt pedig épp első gyermekét várta. A kopasz, vadóc énekesnőt már ekkor, azonnal megjegyezte a közönség.

Ezt követte 1990-ben a Nothing Compares 2 U című Prince-dal feldolgozása, amivel azonnal a slágerlisták élére ugrott, és egyből világszinten elismert énekesnővé vált. Az azóta eltelt csaknem három évtized alatt számtalan stílusban kipróbálta magát, az ír folktól a reggae-n át az alternatív rockig. Sinead O’Connor közismerten erős véleménnyel bír mind társadalmi, mind vallási, mind emberjogi kérdésekben. 2018-ban muszlim vallásra váltott és nevet is változtatott.

Négy év kihagyás után 2019-ben ismét turnéra indul, december 9-én pedig az Akvárium Klubban tapasztalhatja meg a Sinead O’Connor élményt a közönség.

További részletek:

Jegyek október 29-től kaphatók itt.
Facebook esemény

fb0.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr6915267584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

youtubelogo.png

Utolsó kommentek

Partnereink:

 

856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png

207623_209851432376755_4525779_n.jpg

12719266_936268563088734_8598715003283575226_o.jpg

 

jatsz_ma_final_1080.png

Blog ajánló:

 pagebox3_0.png

 

 

 

süti beállítások módosítása