A Hygge könyvben az áll, hogy vélhetően azért a dánok a legboldogabbak Európában, mert ők találkoznak legtöbbet a barátaikkal, családtagjaikkal. Ők a legnyugodtabbak, legbékésebbek, érzik a hyggét. A hygge a hangulatról és az élményekről szól, hogy olyan világban legyünk, ahol elengedhetjük magunkat. Szerintem azért is ők a legboldogabbak, mert olyan könnyed együtteseket hallgatnak, mint például a The Asteroids Galaxy Tour.
A könnyedség és a vidámkodás meghozta gyümölcsét. A dán együttes a kezdet kezdetén sem aprózta el, a banda volt a Amy Winehouse, Katy Perry előzenekara is. Zenéiket hallhattuk már a Mad Men és Apple promóban, a Gossip Girlben, a Flashben, a Chunkban és a Suitsban is. De talán a magyar közönség a Heineken miatt ismerheti az együttest:
Eddig három albumot adtak ki, a Fruit, Out of Frequency és a Bring Us Together. Mindegyikre jellemző az életvidámság, hogy érezzük jól magunkat, dalolásszunk, ahogyan a kedvünk tartja.
Idén 10 éves a debütáló Fruit című albumuk, amelyet október 26-án együtt ünnepelhetünk meg az Akváriumban!
Éppen a Galaxis Útikalauz stopposoknak című könyvet olvasom. Tudjuk, hogy az elődjét, az Encyclopaedia Galacticát két fontos vonatkozásban is felülmúlja a könyv: olcsóbb és a borítóján csupa kapitálissal ez szerepel: NE ESS PÁNIKBA!
Nos, ha esetleg a galaxisokon keresztül fogok majd utazgatni, és megtalál közben a szívroham, remélem, ilyen lesz:
Addig is, október 26-án a fenti mozgáskultúrát imitálva megtaláltok az Akváriumban.
Részletek és jegyvásárlás:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.