Kultúr Krimó

A művészet mindenhol ott van

Vajon létezik kapcsolat érzelmek nélkül?
Okváth Anna: Más állapotok

covers_328280.jpg

Mennyit ér a becsület,az adott szó? Hol ér véget az értelem, és hol kezdődik az érzelem? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Okváth Anna könyvében, egy nem mindennapi kapcsolaton keresztül. Brenyó Zsóka írása következik!

Igencsak meglepett ez a könyv. Régóta szemeztem Okváth Annával, bár a másik könyvét szerettem volna elolvasni, ehhez jutottam hozzá – és milyen szerencsém volt! Remek könyv ez, ugyanis, kár lett volna kihagyni.

A történetünk elég képtelenül kezdődik: adott egy fiatal lány, aki túl van egy nagyobb csalódáson, nem akar már maga mellé férfit, viszont idejét látja annak, hogy gyereke legyen. Elindítja hát a projektet: megtalálni a megfelelő donort. Véletlenül kihallgat egy beszélgetést, amelyben egyik volt egyetemi professzora kifejti, mennyire sajnálja, hogy nem született gyermekük a feleségével. A lány kapva kap az alkalmon, és feldobja a kérdést a tanár úrnak: mit szólna, ha szülne neki egy gyereket? Így indul hát a történetünk, ezután végigkövethetjük Léna és Lóránd sorsának alakulását.

Nagyon tetszett az írónő stílusa, jó poénjai voltak, a párbeszédek nem voltak életidegenek, a karakterek nem voltak mesebelien túlírva. Igencsak életszagú dráma sorsok keresztezésével, kapcsolatok alakulásával, és a terhesség „édes terhével”. Ajánlom mindenkinek, én alig bírtam letenni, etetés-altatás közben is ezt olvastam.

fb0.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr8814997926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

youtubelogo.png

Utolsó kommentek

Partnereink:

 

856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png

207623_209851432376755_4525779_n.jpg

12719266_936268563088734_8598715003283575226_o.jpg

 

jatsz_ma_final_1080.png

Blog ajánló:

 pagebox3_0.png

 

 

 

süti beállítások módosítása