Kultúr Krimó

A színházi világ sokak fejében egy zárt alkotóműhelyként létezik, ahová csak képzett szakemberek léphetnek be. Pedig egyre több lehetőség van ma már arra, hogy a dráma adta lehetőségeket mindenki átélhesse. A Fórum Társulat nemrég kezdte hatodik évadát, és céljuk minél több emberhez eljuttatni azt a csodát, amit a színjátszás tartogat. Montvai Hannával, és Kardos Szásával, a társulat trénereivel beszélgettünk!

Montvai Hanna és Kardos Szása a társulat trénerei
Fotó: Juhász Éva 

Hogyan alakult meg a Fórum társulat? Mi kellett hozzá?

H: Kellett hozzá egy nagy adag lelkesedés, motiváció, és persze egy hihetetlen csapat. Van egy ernyőszervezet az IDEA, akik nemzetközi drámapedagógiával foglalkoznak. Ők négy évente tartanak egy nagy globális konferenciát, 2013-ban egy ilyenen voltunk Párizsban. A világ minden tájáról érkeztek emberek, és három hétig együtt gondolkoztunk, játszottunk, és tanultunk egymástól.

Hihetetlenül értékesnek és fontosnak találtuk az ott tanultakat. Úgy jöttünk haza, hogy ezt tovább kell csinálnunk!

A Fórum Társulat klasszikus színházzal foglalkozik?

SZ: Egyáltalán nem klasszikus színházról van szó, hisz főleg drámapedagógiával dolgozunk. Az alkalmazott színház széles palettája rengeteg eszközt ad a kezünkbe, hogy színházat csináljunk olyan emberekkel, akik nem szakmabeliek, de nyitottak és motiváltak a közös alkotói folyamatokra.

Nem arról van szó, hogy adunk egy szövegkönyvet, és akkor tessék előadni! Ehelyett körbejárunk egy témát, ami megérinti és foglalkoztatja a résztvevőket. Ezáltal lesz igazán hiteles és emberi!

Fotó: Széman Csaba

Több programotok is van, ezekről tudnátok mesélni?

SZ: Minden csütörtökön vannak kezdő nyitott alkalmaink, ahová mindenre való tekintet nélkül bárki jöhet, semmilyen előképzettséget nem igényel. Korosztályban felnőttekkel dolgozunk, de nincs korlát: 20-tól 60-ig érkeznek hozzánk emberek. Ezeknek az alkalmaknak van egy laza íve. Általában egy témát járunk körbe játékokkal,mozgással, drámával. Az embereknek megvan a lehetőségük, hogy annyira lépjenek ki a komfortzónájukból, amennyire az nekik jól esik, hisz a foglalkozásainkon semmi sem "kötelező".

Ezen kívül vannak zárt folyamataink is, amiket haladó csoportoknak nevezünk. Itt sem arról van szó, hogy színészeket keresünk, hanem arról, hogy ha valaki kicsit jobban szeretne elmélyülni a témában, az itt megtalálhatja a számítását. Ez körülbelül egy éven át tartó zárt folyamat, ahol végig ugyanazzal a csapattal dolgozunk. A közös alkotófolyamatokból a végén egy előadás is születik.

De a lényeg nem a produktum, hanem maga a folyamat, míg az létrejön. Ahogy ezek az emberek együtt játszanak, gondolkodnak, örülnek egymásnak, és jól érzik magukat.

Az előbb említettétek, hogy a kezdő csapatban alkalmi emberek vannak. Idegenek között, hogy fog kialakulni három óra alatt bármi is?

H: Ez az a csoda, ami mindig lenyűgöz! Engedd meg, hogy kikanyarodva válaszoljam meg a kérdést.

A klasszikus színháztól abban különbözünk, hogy a színházat, mint művészeti formát tartjuk és fogjuk meg. Ahogy a festők is festenek, de te is leülhetsz bármikor ecsettel a kezedben, úgy az összes művészeti ág működik szakmaként és önkifejezési formaként is.

A színház is ilyen folyamat: akik nem színészek, azok is használhatják az eszköztárát kikapcsolódásra, önkifejezésre, közösségépítésre, együttlétre. Ebben a művészeti formában az ember átkerül egy olyan létezésbe, ahol nyitott tud lenni, és építkezni tud magából, valamint a másik emberből. Hirtelen azok a gátak, amelyek a hétköznapokban vannak, egy időre nem lesznek fontosak. Sokkal fontosabb lesz a közös alkotás és az önkifejezés! No meg persze az a csoda, hogy 10 vadidegen ember, akik még soha nem találkoztak, 2-3 óra alatt olyan dolgokat tudnak megosztani, úgy tudnak együtt gondolkodni, hogy közben közösséggé válnak. Ez engem hétről-hétre újra és újra meglep, még öt év után is.

SZ: Nekem mindig az a benyomásom, hogy elképzelhető, hogy ezek az emberek soha nem tartózkodtak volna egy légtérben, hiszen annyira sokfélék. Különböző közegből érkeznek, annyira más foglalkoztatja őket, de itt valahogy találkoznak. Nagyon izgalmas ez a sokszínűség, hisz nagyszerű dolgok jönnek így létre!

Fotó: Széman Csaba

Ma, ha az emberre ráköszön egy vadidegen az utcán, akkor általában elfordítjuk a fejünket. Mégis, amiről ti beszéltek, az nem kevés intimitással jár. Nem szoktak néha félni?

H: Dehogynem, mindenki fél, főleg az elején. Bevallom, én is! Még mindig iszonyatosan tudok izgulni alkalmak előtt. A visszajelzésekből kiderül, hogy átlagosan hónapok telnek el aközött, hogy valaki kinézi a programokat és aközött, hogy belép az ajtónkon.

Ezért is mondjuk el minden alkalmunkon, hogy van egy fontos szabályunk: semmi sem kötelező. Tök érvényes azt mondani, hogy egy játékban valaki nem akar részt venni és meg sem kell indokolni.

SZ: Sokakon látok egyfajta megfelelési kényszert. Az mozog bennük, hogy mi várunk tőlük valamilyen teljesítményt, egy jó választ, amit mi tudunk, és ők pedig nem tudnak. Hihetetlenül fontos szegmens, hogy nálunk nincs rossz válasz! Bárki bármit gondolhat. Miután az emberek ezt megérzik és erre rájönnek, hihetetlen biztonságérzetet kapnak. Átélik, hogy lehet véleményük, kimondhatják, amit akarnak és szabadon kifejezhetik, hisz a közösség megtartja és elfogadja. 

Fotó: Széman Csaba

Trénerként milyen kihívásokkal szembesültök? Biztos számos eset van, amikor nehéz szituációk alakulnak ki.

H: Alkalomról alkalomra oda kell állnom 10-12 vadidegen ember elé, akikről fogalmam sincs, hogy kicsodák, és bizalmat kell nekik szavaznom. Hisz erre hívom őket, és ez számomra ugyanolyan kihívást jelent, mint bárki másnak. Másrészről ember vagyok én is. Mindenféle sztereotípiákkal rendelkezem, amit a tréneri munkám során folyamatosan lebontok. Az emberek iszonyatosan nem illenek bele az általunk elképzelt kategóriákba, ahogy jobban megismerjük őket. Ehhez nyilván kell egy önkritika, egyfajta nyitottság a saját hibázhatóságom felé.

SZ: Számomra a tréneri munka felelősség is. A biztonság megteremtése, olyanoknak is, akik akár éveket gondolkodnak azon, hogy eljöjjenek egy eseményünkre. A fókuszáltság és a figyelem a csoport minden egyes tagjára, azt hiszem ez nagyon fontos. Sokszor nehéz ezt fenntartani, pontosan az emberi mivoltomból fakadóan, amit Hanna is említett.

Aki szeretné elkezdeni a drámát, annak mit tanácsoltok, hol vágjon bele a Fórumnál?

H: Van két nyitott csoportunk, amibe bármikor lehet csatlakozni. Az egyiknek a fókusza a színjátszós vonal, míg a másiknak inkább a testtel való munka. Ezek jó belépők tudnak lenni arra, hogy az ember felfedezze azt, amit kínálunk, és eldönthesse, akár később akar-e valamilyen hosszabb távú csoportunkba is tartozni.

Fotó: Széman Csaba

Milyen célotok van a hatodik évadban?

SZ: Jelenleg 15-en dolgoznak itt a Fórumban, akik előteremtik ezt a sok csodát. Idén állandó helyszínen leszünk, elkezdődik az improvizációs csoportunk is, és természetesen folyamatosan keressük az új kihívásokat!

H: Középtávú cél egyébként a fenntarthatóság. Mi mindenféle támogatás nélkül működünk, legtöbbünk többnyire önkéntesként dolgozik a társulatban. Szeretnénk egy nagy lépést tenni afelé, hogy önfenntartóvá váljon a szervezet. Természetesen célunk az is, hogy minél több emberhez eljussanak a programjaink!

Végezetül tudtok mondani olyan pillanatot, amire azt mondjátok, hogy ,,Na ezért érdemes ezt csinálnom!” ?

SZ: Volt egy résztvevőnk, aki eljött pár nyitott alkalmunkra. Aztán egyszer odajött hozzám, hogy mennyire borzasztóan hálás, hisz egy óriási siker érte az életben.

Egy állásinterjúra készült, de voltak félelmei, hogy elég felkészült-e, ki tud-e majd állni az elvárásainak megfelelően? Ő részben emiatt is kezdett el járni hozzánk, hogy ezeket leküzdje.. A történet jól végződött, hisz sikerült megszereznie álmai állását!

Millió meg egy ilyen és ehhez hasonló pillanatot tudnék mondani, amiket átéltem.

H: Összefoglalóan elmondható, hogy amikor felnőtt emberek, akik azelőtt még vadidegenek voltak, egyszer csak mernek gyengék, figyelmesek lenni egymás között, az valami hihetetlen érzéssel tölt el.

Miközben alkotunk, magunkból és egymásból építkezünk abban a pár órában. Meg merjük mutatni idegenek előtt is az igazi emberi arcunkat, minden erényünkkel és esendőségünkkel együtt. Ez mindig le tud nyűgözni!