Először jártam a Rockmaraton Fesztiválon, ami vagy azt jelenti, hogy friss bevándorló vagyok, vagy azt, hogy nem is vagyok igazi rocker. Az előbbit kilőhetjük, utóbbi pedig szubjektív. A lényeg, hogy idén annyi év kihagyás után újra nekiveselkedtem a fesztivál-létnek, és kijelenthetem, hogy a Szalki-sziget kényes testemnek, és zenére szomjazó füleimnek igencsak ideális.
A mókázást csütörtökön kezdtem meg, amit azért sajnáltam, mert lemaradtam az Overkill-ről, a G.B.H.-ről, a Cannibal Corpse-ról, a Dr. Living Dead-ről, az Auróráról, és a Végbélszakadásról, hogy csak párat említsek, de a barátaimnak nagyon tetszett a Wedding At The Slaughterhouse koncertje is, ami elmondásuk szerint elég állatkodósra sikerült, és még Kozsót is játszottak. Sajnálom, hogy kihagytam. Legközelebb!
Következzék hát beszámolóm arról a három napról, amit Dunaújvárosban töltöttem.
Július 12., Csütörtök
A délutáni órákban érkeztem, elfoglaltam kicsiny birodalmam a sátorerdőben, és hamar vegyülni kezdtem a napok óta tivornyázó társasággal. Egy kis alapozás és a hely felfedezése közben meghallottam Szasza énekét és a Sex Action kultikus dirty rockját, ezért gyorsan a hangforrás irányába indultam egy kis nosztalgiáért. A fiúk még mindig élik a rock and roll-t, és ismét jó kis hangulatot csináltak az egészen népes közönségnek.
Ezt követően célirányosan az Apey And The Pea koncertjére siettem, ami aznap sem okozott csalódást, bár a súlyos riffek és a gonoszkodó hangzás kicsit triviálisan hatott a kora esti melegfényű napsütésben.
Apey- Forrás: Rockmaraton Fesztivál FacebookEste pedig komoly krízishelyzet előtt álltam: Sajnos a Madball-ról lemaradtam, így el kellett döntenem, hogy egy hardcore veretésen vegyek részt a Sick Of It All jóvoltából, vagy inkább egy lassabb, de nem kevésbé kemény sludge-ra éhezik a testem? Végül a Crowbar mellett tettem le a voksom, és milyen jól tettem! Nagyon jó hangulatot csináltak, és tökéletes zárásként a kedvenc dalomat, a Planets Collide-ot is eljátszották. Intenzív és nagyon szenvedélyes koncertet adtak, emlékezetes marad számomra.
Július 13., Péntek
Reggel nyolckor már én sem néztem ki különbül a hétfő óta ott lévőktől, ugyanis a baráti találkozások és a nagy örömködések egészen hajnalig tartottak, a sátram pedig természetesen pirkadattól a napon volt, így pár óra hálózsákban mumifikálódott alvás után dehidratáltan kúsztam az árnyékba menedék reményében. Az állapotomon némileg javított a helyben kapható espresso és a tojást alig látott bundás kenyér, és vigasztalt a tudat, hogy még bőven van idő erőre kapni a délután kezdődő koncertekig.
Azoknak, akiknek reggeli mellé természetes, hogy néznek valamit, a South Park film, majd a Jackass állt rendelkezésre a Supersonic Sátorban.
A strand is kiváló helyszín a semmittevésre, én ott leltem igazi felüdülésre egy citromos sör társaságában.
Végre elérkezett az este, vele pedig a Perihelion, a Cristian Epidemic és a Sear Bliss. Nagyon jó performanszt nyújtottak, különösen a Sear Bliss hatott rám jóleső melankolikus zenéjével. Ezt a hangulatot hamar felváltotta a várva várt Carpathian Forest; igazi tróger old school metal-t kaptunk az arcunkba, a mosh pit is nagy elánnal ment!
Egész hosszan volt időnk szusszanni Tormentor előtt, ekkor láthattuk a szomszéd színpadon játszó Alestorm stage dive-oló óriás kacsáját, ami legalább annyira volt meglepő, mint amennyire vicces.
Közben színpadra álltak Csiharék, és elkezdődött a fesztivál legjobb koncertje! A staff nem fecsérelte az időt a szünetben: valami gyönyör volt a hangosítás, a gitárok tisztán szóltak, az ének pedig olyan kegyetlenül áthatóan mélyedt a fülembe és a bőröm alá, hogy az már-már intim volt. Ez persze Csihar Attila tehetségének tudható be első sorban. Szívesen eregette a ezer méter mélyről felbugyogó hangját, ami külön attrakció volt és nagyon különleges a számomra. Megvolt a rituálé jellege, semmi sem zökkentette ki őket, passzoltak a fények és a smink is autentikus volt.
Tormentor- Forrás: Rockmaraton Fesztivál FacebookJúlius 14. Szombat
Eljött az utolsó bulizós nap, amit szomorúan, mégis várakozással telve vettünk tudomásul. Akik a kreativitásukat és játékosságukat is szerették volna kielégíteni a fesztivál ideje alatt, azok az Off-Rock Tanyán találtak programokat, úgy mint például a figurafestés, szemétszobrászat, olvasókör, kvízjátékok, vagy a népszerű Arcvadász barátkozós játék.
A Szurkolók Az Állatokért színpadon a debreceni Angerseed, a budapesti Kill With Hate, majd a decens cseh Spasm szórakoztatta a nagyérdeműt, a Barba Negra Színpadon pedig fél öttől szólt a magyar heavy metal a Bloody Roots-szal kezdve. Sajnos ekkor még a napsütés tombolt a nézők helyett a területen, de lassan azért gyűlni kezdtek a rajongók. Aztán jött az Omen, a Pokolgép, az Ossian, utóbbival egy időben pedig a holland death-doom Asphyx, akiknek először voltam koncertjén. Nagyon közvetlen, jókedvű banda, nem győztek köszönetet mondani a szervezőknek, a segítőknek, a közönségnek. Engem néha kizökkentett, hogy kénytelenek voltak menet közben babrálni a hangosítással, és a "Thank you, János"-ok sem hangzottak túl infernálisnak, de amikor játszottak, azért elkapott a hév, nem bántam meg, hogy őket választottam Endréék helyett.
Asphyx -Forrás: Rockmaraton Fesztivál FacebookBenéztem a Tiamat koncertjére is, akiknek zenéjét csak rövid ideje ismerem, de igen meggyőző afelől, hogy a tagok tehetségesek és kísérletező, eklektikus stílusuk miatt érdemes elmélyednem a diszkográfiájukban.
Az est legtökéletesebb zárása pedig a magyar grindcore Paediatrician, majd pedig egy kis Akela volt. Meglepődtem, hogy milyen sok érdeklődő jött el Főnökék koncertjére ilyen kései órában, de igazi prémium időtöltést kínáltak olyan klasszikusokkal, mint például A Kő, vagy a Ki ad nekem pézt'?
Vasárnap reggel már rutinosan kezeltem az utálatos melegben ébredést, és gépiesen nekiláttam a pakolásnak. Szívmelengető volt olyan embereket látni, akik még (vagy már megint) részegek voltak, és nem zavartatták magukat amiatt, hogy a 2018-as Rockmaraton véget ért.
Hazafelé a kocsiban bóbiskolva a motorzúgást különböző koncertfoszlányok egyvelegeként értelmezte az agyam, amin az utastársaim jót röhögtek, ugyanis egy szolid léggitározást is produkáltam szunyókálás közben. A hazaérkezést egy laza 15 órás alvással ünnepeltem, de a haszontalanul eltöltött vasárnapot szívesen áldoztam be azért a három napért cserébe.
Trash sátor- saját képTovábbi képekért és a hamarosan érkező jövő évi fesztivál infókért kattints ide !
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.