Kultúr Krimó

A művészet mindenhol ott van

Magyar királyi család vívómestere

123 éve ezen a napon hunyt el ifj. Friedrich Ferenc, az 1800-as évek egyik legnevesebb vívómestere.

Az 1816. március 19-én, Budán született Friedrich Ferenc kezdetben apjánál, a Franciaországból 1780-ban bevándorolt id. Friedrich (Frédéric) Ferencnél tanult. (Id. Friedrich vívóiskolája a Színház (ma Vörösmarty) téren lévő Magyar Király Szállóban, majd 1839-ig a Reáltanoda utca 12. alatti Blaskovich ház helyén álló épületben működött.)

1.png

Marastoni Jakab festménye Friedrich Ferencről (1837) / Vívó pozíciók

Az ifjú Friedrich 11 éves korától párizsi, bécsi és londoni vívóiskolákban tanult, 1833-tól atyja segédje, majd az ő visszavonulása után 1848-ig a Nemzeti Vívó Intézet vívómestere volt, ahol már 1830-ban magyar nyelven oktatott. Nála vívott többek között Wesselényi Miklós és Kossuth Lajos is.

1848-ban Eötvös József közoktatásügyi miniszter kinevezte a pest egyetem vívómesterévé, ahol Chappon Lajos mellett az egyetemi hadi tanfolyam, december 15-től pedig a Magyar Hadi Főtanoda vívómestere is volt.

A szabadságharc bukása után magánintézetben tanított és kocsmát, vendéglőt nyitott. Hal tér 4. számú háza - a Frigyes ház - az első emeleten 1873. októberétől 6 évig Liszt Ferenc lakott, 1875-ben pedig ebben a lakásban alakult meg a Királyi Zeneakadémia. (A Zeneakadémia 1878-ban a Sugár (Andrássy) út 67. szám alá költözött, 1907-től otthona a mai Liszt Ferenc téri épület.) A Hal tér már nem létezik, az Erzsébet híd építésének vált áldozatául, emlékét már csak fényképek őrzik.

2.png

A kiegyezés után Friedrichet ismét kinevezték egyetemi vívómesterré, 1882-től halálig pedig a királyi család, elsősorban Erzsébet királyné vívómestere lett. A nők akkoriban kezükbe sem vették a „fleurette-et” vagy a „rapirt”, Erzsébet királyné azonban igazi sportamazon volt, rendszeresen lovagolt, kirándult és tornázott, míg az 1880-as évek elején vívni támadt kedve. A királyné szívesen tartózkodott Budán vagy Gödöllőn, s ilyenkor Friedrich mester naponta órát adott neki és leányának, Mária Valéria főhercegnőnek is.

Az öregedő Friedrich mester dr. Mező Ferenc az Új időkben 1933-ban megjelent írása szerint barátainak így mesélt a királyi vívóórákról:

- Soha életemben nem került annyi fáradtságomba a vívás, mint a királynéval szemben. Valahányszor pihenőt vezényeltem, hogy őfelségét kíméljem s magamat is kicsit kifújjam, a felséges asszony rendszerint mosolyogva jegyezte meg, hogy még nem fáradt s ismét en garde-ba állt. Hat negyed óráig egyhuzamban kellett vívnom a királynéval, s azután egy jó fél óra iskolát a királykisasszonnyal. Bizony nehéz munka volt!

Egy alkalommal annyira kimerült, hogy kénytelen volt letenni a fegyvert.
- Felséges asszonyom – szólt kipirulva – kénytelen vagyok kapitulálni!
- A győzhetetlen mester? – kiáltott fel nevetve a királyné.
- Nem Felség, a legyőzött mester!

27459833_168945223739717_5490757754467540451_n.jpg

Erzsébet királyné hegymászás közben

A legenda szerint ez volt az első vereség, amit Friedrich életében elszenvedett, hiszen ahogy a halálról megemlékező korabeli lapok megírták, legyőzhetetlen vívó volt, az óriás termetű mester a pozsonyi országgyűlések idején Európa akkori első vívóit mind legyőzte.

Friedrich Ferencet 1895. február 7-én érte a halál, utolsó útjára családja a Hal utcai házából kísérte.

További információk, hírek a vívás világából:

Vívómúzeum facebook oldal

fb0.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr6213664320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

youtubelogo.png

Utolsó kommentek

Partnereink:

 

856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png

207623_209851432376755_4525779_n.jpg

12719266_936268563088734_8598715003283575226_o.jpg

 

jatsz_ma_final_1080.png

Blog ajánló:

 pagebox3_0.png

 

 

 

süti beállítások módosítása