Kultúr Krimó

Október. Nyíregyháza. Köd, eső, satöbbi. Azt hinné az ember, hogy ha az állatkert miatt nem érdemes Nyíregyházáig utazni, mert ha elolvad a vattacukor az esőben, akkor egészében felesleges is a hosszú utazás. Az ember tévedne.

Színes repertoárral vág neki a 2017/2018-as évadnak a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. Az első darab, amit megnéztem a Sherlock Holmes – A Sátán Kutyája volt, Szente Vajk rendezésében, Galambos Attila és a rendező fordításában. Az előadás hangulata pedig tökéletesen illeszkedik a őszhöz: viharos szél, köd, eső, satöbbi.

Fotó: Sipeki Péter

A darabot szeptember 9-i bemutató után nem sokkal, október elején néztem meg. Az aznapi előadásban Kuthy Patrícia szerepelt, aki Ullmann Mónikával váltott szereposztásban játssza a „Színésznő” szerepét. Nem túlzás és nem is általánosítás ez a megnevezés, mert a női szereplő az előadás során kilenc különböző karakterbe bújik. Nem csak ő, de Puskás Tivadar és Rák Zoltán (mint „Színész 1” és „Színész 2”) is számos kisebb-vagy nagyobb szerepet játszanak felváltva, miközben Horváth Sebestyén Sándor mindvégig Sherlock Holmes, Illyés Ákos pedig Dr. Watson marad.

A sietősebb olvasó kedvéért elöljáróban a sommás véleményem: ha olyan előadást keres, ami kikapcsolja, szórakoztatja, ámulatba ejti és kacagtatja egyszerre, akkor ez a darab megérdemli a bizalmat. Ha fárasztják az alpári viccek: biztonsággal vehet jegyet a darabra, ezekből egy sincs. Ha végre olyan előadást nézne, ahol elejtenek egy-két szóviccet, de eddig sehol nem talált ínyére valót: tüstént ütemezze be a Sátán Kutyáját, hiszen ez is akad benne. Minőségi szórakoztatás nem kevés öniróniával - így lehetne összefoglalni a darabot.

Most, hogy magunk maradtunk a ráérősebb és a nyíregyházi olvasókkal, kicsit bővebben arról, hogy miért ülnék be még egyszer a darabra, ha bérletszünet idején ismét Nyíregyházán járnék. Arthur Conan Doyle harmadik, Sherlock Holmes-ról írt regénye eredetileg 1901 és 1902 között The Hound of the Baskervilles címen, folytatásokban jelent meg a The Strand Magazine hasábjain. Az eredeti regényt Ken Ludwig, amerikai forgatókönyvíró dolgozta át azzá a feszített ütemű színdarabbá, ami ennek az előadásnak az alapja lett. Egy vidéki seborvos, Dr. Mortimer a híres nyomozó segítségét kéri, hogy közösen járjanak a végére a gyéren lakott devoni lápvidéken elhatalmasodó babonás félelemnek. Az ősi legenda szerint éjszakánként egy hatalmas, túlvilági fekete kutya járja a lápvidéket, ami annyira félelmetes, hogy mindenki, aki az útjába kerül a rettegéstől halálnak halálával hal. A babona ismét szárnyra kelt és emberéletet követelt: a vagyonos Sir Charles Baskerville-t egy éjjeli sétáján valami annyira megrémítette, hogy félelmében megállt a szíve. A közvélemény szerint a sátán kutyája indult ismét vérfagyasztó kísértetútra, Dr. Mortimer, az elhunyt közeli barátja azonban azt gyanítja, hogy Sir Baskerville halála mögött valami sokkal evilágibb ok bújik meg.

A színlap szerint „Az ismert dolgoktól mégis kevésbé rettegünk, mint azoktól,  melyeket csupán sejtünk, és félig-meddig tudunk”. Az idézet valamiféle misztikus borzongást vetít előre, amit egyáltalán nem éreztem a darab során. Ha egy-egy szereplő motivációjában halványan meg is jelent a félelem, azt is azonnal ellensúlyozta az erőteljes komikum. Ezzel szemben a tökéletesen alátámasztotta a színlap által ígért steampunk hangulatot. Túri Erzsébet szemkápráztató és ötletes gegeket sem nélkülöző díszletei hibátlan összhangban álltak Kovács Yvette brilliáns jelmezeivel. Emlékeim szerint a nyíregyházi színpad adottságait mindig is szerették kihasználni az ide látogató rendezők, de most nem csak a forgószínpad és a zsinórpadlás volt csúcsrajáratva, de animációk is színesítették az előadást, Tim Burton stílusában.

Horváth Sebestyén Sándor Sherlock megformálásakor egy sajátos megközelítést választott: nem annyira a száraz tények zsenijét, mintsem egy hivatásába szerelmes, jószándékú szakembert formált meg. A Horváth Sebestyén- rajongók kedvéért le kell szögeznem, hogy ő azon kevés férfiak egyike, akiket elmondhatatlanul sármossá tesz a kecskeszakáll. Illyés Ákos Dr. Watson-ja lendületes és egyenletes alakítás volt, egy-két kiemelkedő pillanattal, mint például a szexidol nővérré átminősülő Kuthy Patríciával közös jelenete. Puskás Tivadar számára megannyi hálás karaktert kínált a darab: felejthetetlen marad például, ahogyan a Sherlock-rajongó újlatin portást játszotta. Rák Zoltán néha már szinte a darab keretein túlmutatóan energikus alakítása egyúttal a legtöbb rendezői humort sűrítette magába: az előadás egy-egy pontján például két, általa játszott karakternek kellett egyszerre a színen lennie, amit önmagának tükröt tartó humorral és szemkápráztató virtuozitással vitt színre. Egyetlen női szereplőként Kuthy Patrícia és az öltöztetői emberfeletti munkát végeztek. Egyazon előadáson belül, szinte másodpercek alatt váltott: csecsemő, kamaszfiú, zsémbes svéd házvezető, napraforgómagot köpködő kocsis, szemérmes hajadon és felnőttfilmes ír ápolónő (ez utóbbi jelmezt Horváth Sebestyén Sándor szakállához hasonlóan nem könnyű elfelejteni). Elismerést érdemel, hogy minden karakterét ízléssel formálta, jól eltalált stílussal és arányérzékkel játszott.

A darab legszívmelengetőbb pillanata a tapsrendig váratott magára. Az előadás végén nem csak a színészek, hanem a színlapon meg nem nevezett öltöztetők és a fodrászok is kiléptek a nézők elé meghajolni. Egyértelmű az üzenet: ez csapatmunka volt. Akik együtt dolgoztak a nézők szórakoztatásért, együtt fáradtak el, azok a sikeren is osztoznak. Ez a kép maradt velem és az érzés, hogy ez az előadás még az én komédiákkal kapcsolatban tartózkodó ízlésem szerint is a legszerethetőbbek közé tartozik.