Kultúr Krimó

A művészet mindenhol ott van

Kerekdomb
2017 Szeptember 8-10 - Tállya

Tegnap nyitotta meg kapuit a Kerekdomb Fesztivál. A tokaji borvidék festői települése, Tállya, egész hétvégén, szeptember 8-10. között idén második alkalommal várja színházi előadásokkal, könnyű- és komolyzenei programokkal, borpiknikkel és futóversennyel a fesztiválozókat. 

A teljes programfüzetet ITT lehet megnézni. De mára szerintünk van 3 program, amit semmiképp sem lehet kihagyni két csodás pohár bor között...

Hatházi László kiállítása
Egész nap

botanica4_1.jpg

Hatházi László képzőművész legújabb festményein a múzeumi diorámákból kiindulva a rekonstrukció, az imitáció és az illúzió kérdésével foglalkozik. A diorámák háttereit megfestő alakokat munka közben ábrázolja, egyszerre érdekli maga a festés gesztusa és a természet rekonstruálhatóságának kérdése. Hasonlóan a korábbi, kirakatokat megjelenítő nagyméretű vásznaihoz, ahol szintén egy üveg mögötti, megrendezett világ megörökítésével foglalkozott.

Mozi a Maillot-Kastélyban
TÍZ ERŐS TÖRTÉNET – Az Aegon Művészeti Díj filmje
19:30-21:00

maillot-kastely-tallya_009.jpg

Portrék sorozata kedvenc hazai kortárs írókkal: Jászberényi Sándor, Krasznahorkai László, Kun Árpád, Németh Gábor, Spiró György, Szabó Róbert Csaba, Szilasi László, Térey János, Tóth Krisztina, Zoltán Gábor.

Oroszlános Borhotel
Szeder
20:00-21:30

fb0.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr3912802652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

youtubelogo.png

Utolsó kommentek

Partnereink:

 

856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png

207623_209851432376755_4525779_n.jpg

12719266_936268563088734_8598715003283575226_o.jpg

 

jatsz_ma_final_1080.png

Blog ajánló:

 pagebox3_0.png

 

 

 

süti beállítások módosítása