Kultúr Krimó

Miről szól az a könyv, aminek már a címe is két annyira ellentétes pólust, egy végtelenül széles spektrum két olyan messzi végpontját villantja fel, ami közé gyakorlatilag minden belefér? Szól-e valamiről egyáltalán? Vagy a szerző csak meg akarja úszni a címadást, aztán a könyvben majd ellavíroz valahol, a biztonságos középúton?

Nos, Peter Pomerantsev Semmi nem igaz, bármi lehetséges című kötete minden, csak nem megúszás. Ez a könyv Oroszországról szól, a mai orosz birodalomról. Ez a téma pedig nem csak hogy elbírja a végletes fogalmazást és a szélsőséges jelzőket, hanem tulajdonképpen sehogyan máshogyan nem mutatható be hitelesen. Sőt, a korrupció, a szórakoztatóipari álvalóság, a politika és a bűn mindent átszövő egyvelegének ábrázolásához kevés is volna a jelzőhalmozás, a szerző ezért inkább saját életéből, tévés és oknyomozó karrierjéből vett történetek sorával festi le az új Oroszországot, azt a közeget, ami a bolygó bármely más szegletében irracionális és irreális volna, az Elnök birodalmában azonban a kézzelfogható valóság.

Pomerantsev könyve egyértelműen a jelenről, sőt néha kicsit a jövőről szól, de mint minden rendes dokumentumregény, ez is elemezni próbálja a múltat, és a jelenhez vezető utat. Ez pedig

egy Oroszországról szóló könyv esetében elkerülhetetlenül jelenti a Szovjetuniót, és annak bukását. Itt van ugyanis a történet megértésének kulcsa.

A kommunistának mondott rendszer elnyomásában az orosz emberek kényszerűségből és életösztönből kifejlesztették az alkalmazkodás egészen magas szintű képességét. Azt, amely a túlélésük és morális épségük záloga volt. Azt, amely lehetővé tette, hogy úgy mutassák a párthoz hű polgár képét, hogy közben titokban a BBC-t, és a Szabad Európát hallgatják. Hogy úgy tapsolják meg a vezetőket és úgy énekeljék a dalokat a felvonulásokon, hogy közben senki egy fikarcnyit sem hisz a rendszerben, és mégsem bolondul bele ebbe a kettősségbe. Abban a korszakban ez valóban minden értelemben a felszínen maradás kulcsa volt, az egyetlen választás. Ezt a hozzáállást azonban nem lehet egyik pillanatról a másikra leépíteni, még akkor sem, ha közben borul a politikai rendszer.

A diktatúrában, káoszban, oligarchiában edződött nép egészen egyedi és külső szemlélőként kiszámíthatatlan szabályok szerint viselkedik.

Mindehhez a képlethez pedig a 21. században érkezett valami Moszkvába, ami mindent jóval magasabb fordulatszámra kapcsolt: elképesztően sok pénz.

Peter Pomerantsev

A szerző történeteinek jó része elképzelhetetlenül nagy luxusról szól. Egyrészt olyan emberekről, akiknek már semmit nem jelent a pénz, mert akkora vagyont halmoztak fel, másrészt olyanokról, akiknek a pénz jelent mindent, és ezért bármire hajlandók is. Megismerkedünk gazdag férfiakra vadászó nőkkel, csinos lányokra vadászó gazdag férfiakkal, és azzal a világgal, amiben napnyugtától hajnalig egymást kergetik.

Bepillantást nyerünk üzletemberekből lett maffiózók, maffiózókból lett üzletemberek életébe, akik mind-mind a Kreml közelébe igyekeznek.

A Kreml pedig egyet jelent az Elnökkel. Vlagyimir Putyinnak hatalmas szerepe van a regényben, megtudhatunk néhány dolgot arról, milyen elképzelhetetlenül nagy hatalom birtokában mozgatja a szálakat, és arról is, hogyan, kiknek a segítségével, milyen módszerekkel és milyen belpolitikai klímában került hatalomra évtizedekkel ezelőtt. Kiderül, hogy mindenki, aki egy szintnél feljebb jut, bírja az Elnök bizalmát. Másképpen, aki neki ellenszenves, az sosem juthat bizonyos szintnél feljebb. És még ezeknél is többet megtudhatunk arról, milyen módszerek kellettek ahhoz, hogy egy a diktatúrából éppen csak felébredő nemzetet néhány év alatt, azaz történelmi mércével mérve egy lélegzetvétellel később ismét diktatúrába vezessenek. Baljós képet kaphatunk arról, mekkora hatalom van annak a kezében, aki uralja a médiát, és képes bizonyos dolgokra figyelmet irányítani, bizonyos dolgokról pedig elterelni azt. Sőt, az orosz állami média ennél jóval tovább megy. Nem csak a hangsúlyokat rendezi át, hanem sokszor

legyártja az alternatív valóságot, egyetlen igazságnak beállítva azt,

így söpörve ki a nézők tudatából, és így a létezésből mindazokat, akik nemkívánatos személyek vagy szervezetek az Elnök és környezete számára.

Minderre a vezetésnek számos tévécsatorna és műsorformátum áll rendelkezésére, és számos szakember is, akiknek a manipuláció és a szó pszichológiai értelmében is hatékony propaganda terjesztése a fő feladata és szakterülete. Ezen formátumokkal és ezen szakemberekkel is megismerkedünk, és bár az ő pontos motivációjuk a nyugati ember számára talán sosem lesz egészen megfejthető, elképesztően érdekes olvasni, hogy az amúgy akár liberális elveket valló szerkesztők, riporterek és producerek hogyan gyártják le saját mentségeiket, narratívájukat és világmagyarázatukat. A könyv hatására elkezdjük már-már felmenteni, vagy legalábbis nem elítélni őket. Lassan arra jutunk, hogy ők csak alkalmazkodnak a rendszerhez, ami most épp eltartja, de ugyanilyen gyorsan be is darálhatja őket. Alkalmazkodnak egy olyan környezethez, amiben elvárás félrenézni, betagozódni, korruptnak lenni.

Elvárás a Kreml szabályai szerint játszani, csúszópénzt adni, kellő időben félrenézni.

Elvárás megtanulni a megvesztegetés millió válfaját, és elsajátítani, azt, hogyan lehet mindezt átlátszó fátyollal letakarni, a szerep, a színjáték kedvéért. Az oroszoknak ugyanis több szava van a kenőpénzre, mint az eszkimóknak a hóra. Az első hibára pedig akár hónapokra vagy évekre is rács mögé lehet kerülni. Ezt pedig mindenki igyekszik elkerülni.

Így jön létre tehát egy olyan közeg, amelyben semmi nem igaz, vagy legalábbis érdemes mindenben kételkedni, ami a központi médiából árad, tudva, hogy az elhangzó hírek legnagyobb része koholmány, amit a Kreml adott a hírolvasó szájába. És így jön létre a világ, ahol bármi lehetséges, köztörvényes bűnözők állami tanácsadóvá, egyszerű laboratóriumi kémikusok pedig országosan körözött bűnözőkké válhatnak. Oligarchák tűnhetnek el minden vagyonukkal együtt a süllyesztőben egy pillanat alatt, átlagos vagy átlag alatti melósokból pedig világviszonylatban is híres és sikeres üzletember válhat, ha jókor van jó helyen, jó barátokkal.

Ez a könyv alapvetően hatalmas kultúrsokk, amely egy abszurd ország abszurd viselkedését igyekszik elemezni,

mely hihetetlennek hathat minden nyugati ember számára. Nekünk, magyaroknak pedig talán mégtanulságosabb a hasonló történelmi múlt, például a rendszerváltás környéki időszak miatt. Emlékeztet arra, mennyire érdemes küzdeni a szabad, független sajtóért, ugyanakkor pedig felfest egy képet egy  olyan országról, amiben soha de soha nem akarunk élni.