Kultúr Krimó

A földi birodalom virágzik, a technológiai fejlődés elérte, hogy elinduljunk meghódítani az űrt. Tudósok különböző terraformáló projekteket végeznek: fognak egy bolygót, és a Földhöz hasonlóvá teszik, majd elültetik rajta az élet magvát. Avrana Kern doktor is létrehoz egy ilyen bolygót, és kifejleszt egy nanovírust is, ami segít gyorsítani az evolúciót, hogy a majmokból emberek fejlődhessenek ki az idő még olyan léptékében, amit ő a hibernáló tartály segítségével tud követni, felügyelni.

Ha minden jól megy, ő lesz az Istenük, Teremtőjük. Ám a majmokat őrző kapszula egy lázadást követően elszabadul az űrben, és Kern doktornak is menekülnie kell. Nem tudhatja, mi lesz a kísérletéből. Geostacionárius pályára áll, mint egy műhold, utasítja a számítógépet, hogy küldjön matematikai feladványokat rádiójelen keresztül, majd hibernálja őt is, és csak akkor ébressze fel, ha értelmes válasz érkezik a feladványokra.

Míg Avrana Kern alszik, a földiek szépen lassan tönkreteszik a bolygójukat. A Földet megmérgezi az óriási technológiai fejlődés és a háborúk. A nagy civilizációk eltűnnek, a technológia elfelejtődik. Évszázadok kellenek, hogy a megmaradt emberiség ismét eljusson arra a szintre, hogy űrhajót tudjon építeni, és esélye legyen egy új életet kialakítani egy másik bolygón, hátrahagyva a fagyos, halott Földet. Az űrhajó a Gilgamesh; fedélzetén az alaplegénység tagjai néha felébrednek, hogy ellenőrizzék a haladást, és rakományként több száz ember vár hibernálva arra, hogy letelepedjen új otthonukon. A kinézett édent, a csodaszép zöld bolygót azonban úgy védi Kern műholdja, mint egy gyerek a játékautóját. El kell menniük, új úticélt kell keresniük, de a hajót nem évezredes utazásra tervezték, és az emberi faj túlélése függ a küldetésüktől.

Mindeközben Kern bolygójára sosem érnek oda a majmok. Az űrkapszula elégett a légkörben, és egyedül a nanovírus élte túl az utat. Ez nem várt következményekkel járt: a főemlősök hiányában más fajok fertőződtek meg az evolúció-gyorsító vírussal. Az ugrópókok felismerték a társas vadászat előnyeit, a nanovírus miatt pedig az életük során megszerzett tudás egyfajta Megértésként tovább öröklődik utódaikban, ezzel hihetetlen iramban gyorsítva a fejlődésüket. Nem csak méretük nő meg, de elkezdik építeni a saját civilizációjukat, párhuzamosan haladva az általunk jól ismert emberiség történelmével.

Nehéz dolog kritikát írni erről a könyvről. Egyfelől zseniális maga a koncepció. A három nézőpont három szálon vezeti a történetet, ami sok-sok évszázadot felölelve nem csak a karakterek, de a civilizációk fejlődését is láttatni engedi. A gondolatok nagysága miatt azonban nehezen is emészthető. Itt nem lehet mondatokat átugrálni, ha fáradt az ember lánya. Szépen el kell olvasni mindent, mert úgy van ez megkomponálva tényleg, mint valami űropera: minden hangnak a helyén kell lenni, hogy az ember kiérezze a harmóniát. Emiatt azonban nagyon lassan is haladtam vele, ritkán kerültem olyan hangulatba, ami ehhez a könyvhöz kell, és voltam egyszerre kevésbé fáradt is, hogy tudjak még olvasni.

Az biztos, hogy ez nem az én műfajom, de a maga nemében egy remek kis regény, és ajánlom minden sci-fi rajongónak. És ne aggódjatok, hobbi-arachnofóbiások: ugyan az elején a pókok jellemzését átugranám a helyetekben, igazán nem kell tartanotok a könyvtől. Képzeljétek őket pillangóknak.