Kultúr Krimó

Kultúra, csak lazán!

Az 5 legjobb dal Lemmy-től
Hangsáv

 

motorhead.jpg

Ian Fraser Kilmisterre nemcsak 24-ei születésnapja, de  2015. december 28-ai halálának évfordulója alkalmából is emlékezhetünk. És emlékezünk is, hiszen még oly közeli a gyász. A Motörhead rajongók körében igazi csapás volt ez, főleg az egyébként is hektikusan ingadozó hangulatú ünnepi időszakban. 

Lemmy az a rockzenész, akiről mindenki jó véleménnyel van, az örökké ifjú lelkű példakép, aki a szó legszorosabb értelmében rocknrolla volt ( akinek ez a szó idegen, szíveskedjen megnézni az azonos című 2009-es filmet, mert nagyon jó! ). 

A brit úriember már tizenöt évesen elköltözött otthonról, dolgozott, közben a zene és a nyerőgépek oltárán hódolt- a "Lemmy" becenevet is ekkortájt kapta az angol "lend me"-adj kölcsön kifejezésből.

Roadként is dolgozott a Jimi Hendrix Experience-nek, majd belépett a sci-fi és a drogok ihlette space-rockot játszó Hawkwind zenekarba, ahol basszerozni kezdett. 

1975-ben alapította meg Bastards nevű zenekarát, amit később Motörhead-re neveztek át, mellyel pedig a '80-as években már a listák élén hasítottak. ti_725_6699_0570451541.jpg

Életében végigkísérték a nők, a szerencsejáték, a drogok és az alkohol, és bár ez sokak számára irigylésre méltó, vagy éppen sekélyes életmódot tükröz, zenei munkássága, dalszövegei gondolkodó emberre vallanak.

Hatása kétségtelenül nagy, mind zenész, mind rajongói körökben. Zenésztársaival együtt beírta magát a rocktörténelembe, és elég valószínű, hogy halálától kezdődően ezentúl minden karácsonyom intenzív Motörhead hallgatással fog telni.

Idén ezzel az írással emlékezem meg róla, ezért olyan nótákat sorakoztatok föl, amik a legkedvesebbek a számomra. Elismerem, vért izzadtam, mire sikerült ötre szűkíteni a dalok listáját, ugyanis több tucat lemezből és 56 év munkájából kellett válogatnom. Persze ez egy percig sem volt teher.

1. Hawkwind- Silver Machine

1972-75 között játszott a zenekarban, így a Doremi Fasol Latido (1972), a  Hall of the Mountain Grill (1974) és a Warrior on the Edge of Time (1975) lemezeken játszott,  de az 1977-es Masters of the Universe-en is hallható. A Hawkwind mindig is különleges volt a számomra, drogok nélkül is képes elrepíteni a földi világ alantas szürkeségéből. Hallgass Hawkwindet és lásd a szupernóvákat!

2. Motörhead- (We Are) The Road Crew

A Motörhead akár a sebesség szinonimája is lehetne, elsők között volt a hihetetlen gyors dob- és gitártémáival. A Road Crew pedig magába foglalja nemcsak a banda, de az egész rock'n roll esszenciáját. Ezt a dalt hallgatva pillantásnyi snittekben látjuk azt a fékevesztett tempót, ahogy évtizedekig nőről nőre, színpadról színpadra viharzanak, reflektor-villámok, kokainfelhő és whiskey-eső kíséretében.

3. Motörhead- Keys to the Kingdom

A kitaszítottság gyakori téma a Motörhead dalaiban, de ki ne érezte volna már úgy, hogy az egész világ ellene van? Szenvelgés és önsajnálat helyett több nemzedék vette át a híres "born to lose, live to win" attitűdöt, ami a zenekar védjegyévé vált, és sok más nótában kerül még kifejezésre valamilyen módon.

4. Motörhead- I Don't Believe a Word

Az I Don't Believe a Word egy lassabb, és komolyabb hangvételű dal. Az én olvasatomban ez a kiábrándultság Istennek, embernek és szeretőnek egyaránt szól. Ennek a dalnak az ellentéteként értelmezhető a Listen To Your Heart, ami azért érdekes, mert mindkettő az Overnight Sensation lemezen található.  

5. Motörhead - One More Fucking Time

Listámban az ötödik, de ez az a dal, ami mindig is az első helyen szerepelt számomra. A hangulata, a mondanivalója és az a fantasztikus játék is arra késztet, hogy egy kicsit elgondolkodj az életről. Lemmy halálakor napokig csak ez a dal szólt nálam.

"All life is a mystery,
All things pass you by in time
All things just a perfect crime
It's just the way we are"

Aki nem elégedett meg a rögzített anyagokkal, azok Miskolcon és Székesfehérvárott élőben is hallhatják a Motörhead dalait december 28-án, ugyanis lelkes rajongók koncertet szerveztek Lemmy és a Motörhead emlékére. A részleteket az alábbi linkeken találjátok:

Miskolc

Székesfehérvár

  

Boldog Karácsonyt és Új Évet Nektek!

És igyatok egy Jack Coke-ot!

 Szerinted melyik a legjobb dal Lemmy-től? Oszd meg velünk kommentben!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr7213524505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Broad 2018.01.08. 13:42:34

Ha a gyorsaság, akkor már inkább a "Ace Of Spades" ha meg a zúzósabb, akkor a "I Am The Sword" számok jutnak előbb eszembe róluk.

nbnevtelen-3.png

Utolsó kommentek

youtubelogo.png

Partnereink:

 

837c69_688c81a934bf467bb5e4e1f95b935e4c_mv2.png18494-kerekdomb-fesztival.jpgrm18.jpg856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png
evernessfesztival-nagylogo-color-rgb_1.png

 

13310608_1217759771598054_1826476324679507351_n.png

Blog ajánló:

21192697_1396015700516580_3852196120455420494_n.png

 

tomegir.png

 

 

22046773_1874939385856143_161284196468835608_n.png

 

bloglogo.png