Kultúr Krimó

Kultúra, csak lazán!

Hadik kávéház
& Szatyor Bár és Galéria

Budapesten, a Bartók Béla u. 36-os száma alatt, egy igazán különleges helyet találhatunk. A Hadik kávéházba már az 1900-as évek elejétől olyan legendák jártak mint Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső vagy Móricz Zsigmond.

_mg_2684.jpg

Ami ma a Facebook, az régen a kávéházak voltak. Igazi értelmiségi közösségi platformok voltak ezek, amelyek színültig megteltek. A kávéház elődjét Seeman Károly alapította, majd a későbbiekben Kaiser Adolf vette át, aki a Hadik laktanya után, Hadik kávéháznak nevezte el. hadik2.jpg

 A második világháború miatt 1940-ben bezárták a kávéházat, ami csak 2010-ben nyitott meg újra.  Az újranyitás, egyben a kávéház újrafogalmazása is volt. A helyiség két részre oszlott; egyik fele megőrizte a klasszikus Hadik jellegét, a másik rész pedig Szatyor Bár és Galéria néven, az újhullámos romkocsmák hangulatát idézi fel, ezzel is megragadva a kor szellemét. 

_mg_2682.jpg

Menjünk bár a klasszikus Hadikba, vagy az új Szatyorba, egy biztos: a régi idők szelleme át fog járni minket. A falakról letekintő nagy irodalmi alakok még ma is ott kávéznak a vendégekkel, és pezsgő jelenlétükkel igazán varázslatossá teszik a kávéházat. 

_mg_2678.jpg

A Kávéház roppant kedves kiszolgálása, a remek hangulat, és minőségi ételek és italok elegendő garanciát jelent mindenki számára, hogy benézzen ide. Amikor nem egy-egy like-olt posztból, hanem egy kellemes környezetben tudsz a másikra figyelni, az igazi érték. A Hadik igazi ereje ebben rejlik, hogy ehhez egy minőségi teret tud adni.

fb0.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr6312405751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

nbnevtelen-3.png

Utolsó kommentek

youtubelogo.png

Partnereink:

 forum_tarsulat.png18494-kerekdomb-fesztival.jpgrm18.jpg856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png
evernessfesztival-nagylogo-color-rgb_1.png

 

13310608_1217759771598054_1826476324679507351_n.png

Blog ajánló:

21192697_1396015700516580_3852196120455420494_n.png

 

tomegir.png

 

 

22046773_1874939385856143_161284196468835608_n.png

 

bloglogo.png