Kultúr Krimó

A művészet mindenhol ott van

Nemeskéry Kiss Zsigmond - Iván
Aranypenna novellaíró verseny 2017

cover.png

Idén elindítottuk az Aranypenna novellaíró versenyünket, ahová közel 100 írás érkezett be. A rengeteg fantasztikus anyag közül kiválasztottunk hármat, amelyek minden szempontból kiemelkedőek. Fogadják hát sok szeretettel elsőnek Nemeskéry Kiss Zsigmond - Iván című művét! 

Nemeskéry Kiss Zsigmond

Iván

Volt idő, amikor a Népszabadságot ott nyitottam ki, ahol Iván színese volt, valahol a közepe után. Aztán volt, hogy szinte csak ezért fizettem elő. Ma nincs Iván és Népszabadság sem. Eszembe jut sokszor, akkor is, ha látom Kehidán a Vándorbabot, melyet kedvelt.

Írni is csak úgy érdemes, hogy szívből jöjjön, szívhez szóljon, mint ahogy tőle lehetett látni. Valószínű, hogy sosem érem el az ő szintjét, de az ő írásainak hangulatát is jó érezni írás közben. Tudott meglátni embereket, érzéseket.

- Iván, meghívlak hétvégére Lesenceistvándra
a présházamba. Beszélgetünk, megkóstoljuk a boromat, és sétálunk a szőlőhegyen. Kati is ott lesz, meg András.

- Szívesen. Majd főzök én bográcsban. Csak arra kell vigyázni, hogy Kati nem szereti, ha iszunk.

- Nem is fogunk, csak az íze miatt. Egyébként a szomszéd borospincében kell a hordókat rendezni. Ezt ugye ismered? Ilyenkor lemegyünk, szigorúan csak a nehéz hordók egyengetéséhez szokott férfiak, és végigkóstoljuk 1999-től évjáratonként a borokat. Ebben Kati sem talál kivetnivalót. Azért az az igazság, hogy régebben ezt én tényleg végigkóstoltam, mostanában inkább csak válogatok, egy-egy kedvencet megkóstolok.

- Én is így gondolom. Vannak ezek a süket orvosok, ugye, akik nem ismerik el az alkohol gyógyhatásait.

- Ahogy mondod, kedves barátom. Mit tervezel főzni? Csak az alapanyag miatt kérdem.

- Egy speciális lecsót gondoltam, de az anyagot hozzá én szoktam beszerezni.

- Tudod mit, menjünk együtt ki a tapolcai piacra, aztán a zsidi henteshez húsért, ott a legjobb az áru.

- Megbeszéltük.

A piacon hosszas sétálás, fröccsözés és válogatás jött, és szépen beszereztük a hagymát, paradicsomot, paprikát, zsírt, kolbászt, tojást, kenyeret, zsírszalonnát meg kolozsvári szalonnát. Aztán ezekre még egy fröccsöt ittunk. A zsidi henteshez már csak a pörc, a töpörtyű, meg a sonka miatt néztünk el, ezek nem a lecsóba, hanem a lecsó mellé kellenek.

Hazatérvén Istvándra, megraktuk a tüzet, kis szalmával, nádszálakkal, gyújtóssal az alján, vastagabb ágakkal a tetején, és odakészítettünk még vastagabb ágakat, ha már a végén, a lecsó után, csak a tüzet szeretnénk nézni.

Legalább két fröccsidő múlva kezdtük a főzési műveletet, amikor már jó volt a parázs.

Odaraktuk a bográcsba a zsírosabb szalonnát egy kis zsírral, hogy ne égjen oda.  Az olvadt szalonnára, még a pirulás előtt jött a hagyma, és amikor az üvegesedni kezdett akkor a paprika tömege. A paprika teljes puhulása előtt jön a paradicsom. Kis kevergetés után Iván is és én is érezzük, hogy fröccs-time van, egy kis szusszanásnyi idő a jól indult főzés közben.

Kevés bort még a lecsónak is adunk, de a paradicsom bő leve miatt keveset. És aztán, ha már elfőtt a leve nagyja, jön bele apróra szeletelt kolozsvári szalonna meg kolbász, esetünkben gyulai, szintén kis darabokra szeletelve.

Már más dolog nem is maradt, mint kis lángon összeérlelni az ízeket, készíteni az asztalt, és kitölteni egy fröccsöt. A felszeletelt kenyér is az asztalra kerül, de aki ad a kalóriára, a nélkül eszi.

Van még az a dolog, hogy ha gyerekek és hölgyek nem esznek belőle, az erős paprika is belemehet, de esetünkben más a helyzet.

Kati és András, Iván, Judit és én jóízűen falatozni kezdünk, és kezdődik egy vidám délutáni beszélgetés. Aztán mikor már mindenki lassul, iszunk egy kávét, és hosszas készülődés után elindulunk lejárni az ételt, a kék túra útvonal előttünk menő szakaszán indulunk, és felmegyünk a hegyre, a kápolna felé. Onnan megnézzük a Balatont, de kétszer előtte is megállunk, hogy gyönyörködünk a panorámában. Dehogy fáradtunk el a meredek lejtőn, ezt csak az gondolhatja, aki nem ismer minket. Onnan fentről már vízszintesen megyünk, vagy lefelé, persze még egy jó óráig eltart a szőlőhegyet körbejárni. Azt sem teljesen, de a nagyját. Elindulunk Várvölgy felé, egy darabig megyünk az úton, aztán bemegyünk egy kisebb gyalogúton az erdőbe, ahol csodálatos eldugott meseházikókat találunk. A legtöbb kerítés nélkül. A régi emberek praktikuma látszik egy-egy ilyen présházon. A tetőről begyűjtik a vizet egy fém vagy beton hordóba, és azzal locsolnak, permeteznek. Kút ritkán van itt a hegyen, de víz mindenkinek kell.

A legtöbb ház körül kis veteményes, zöldségek, krumpli, és gyümölcsfák. Ami a legfontosabb egy itteni ebédhez, az helyben terem. A fröccs alapanyaga az benn van a házban.

Megyünk a gesztenyés felé, ahol ősszel nő egy kicsit a forgalom. A kirándulók szedegetnek a földről, a véletlenül náluk lévő zacskóba gyűjtik a termést, az erdő tulajdonosai igyekeznek őrizni a gesztenyét feliratokkal, jelenlétükkel, több-kevesebb sikerrel.

Aztán elérünk a forrásig, ahol mindig mintát veszünk a vízből. Egy-egy szem szilva vagy barack is a kóstolás tárgya, nehéz megállni, hogy ne.

Aztán leereszkedünk újra a faluba, és megnézzük Péteréket meg a kecskéket, és veszünk kecskesajtot. Én a natúrt szeretem, de van fűszerekkel ízesített, köménymagos, medvehagymás.

Még savót is viszünk, mert azt Iván is meg én is szeretjük. Reggel ezzel jó kezdeni a napot, jó hideg savóval.

Aztán visszatérünk a tűzhöz, melyet felszítunk, és körbeülünk, mert jó ott beszélgetni még késő estig.

Meg odavisszük az italokat is, hogy aki később megéhezne, süthet szalonnát, vagy csak úgy, az íze miatt.

Mintha itt lennének közöttünk Iván és András is onnan, ahol vannak, meg Kati is Szegedről.

Szép napot drága Iván!

Nemeskéry Kiss Zsigmond

 

Interjú a szerzővel

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr7112448625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

youtubelogo.png

Utolsó kommentek

Partnereink:

856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png

Blog ajánló:

 pagebox3_0.png

 

22046773_1874939385856143_161284196468835608_n.png