Kultúr Krimó

Kultúra, csak lazán!

Kultúr Atlasz - Hidvégi Éva - Felszabtér rajziskola alapítója, és vezető tanára

Legújabb 12 részes interjúsorozatunk során hónapról hónapra olyan emberekkel fogunk elbeszélgetni, akik a kultúra, az alkotás, és az önkifejezés legkülönbözőbb pontjain állnak. Célunk, hogy más-más szemszögekből megismerjünk olyan látótereket, önkifejezési eszközöket, vagy gondolkodásmódokat, amelyek értékteremtőek. A második évadban oktatókkal, mesterekkel, tanítókkal beszélgettünk, akik a korábbi évek során megszerzett tudás átadására, a jövő generáció kiépítésével foglalkoznak.

A Kultúr Atlasz e-havi állomásán, Hidvégi Évával, a Felszabtér rajziskola alapítójával készítettünk interjút. Hogyan jut el valaki oda, hogy saját iskolát alapíthasson? Vajon mindenki megtud tanulni rajzolni? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ. 

INDÍTSD EL A FENTI VIDEÓT!

Hogyan is indult a Felszabtér rajziskola?

Valójában soha sem akartam tanár lenni. Aztán egy napon megkeresett egy divattervező barátnőm, hogy kapott egy ösztöndíjat, külföldre, és hogy nincs-e kedvem helyettesíteni őt a kaposvári művészeti szakközépiskolában, ahol akkoriban tanított. Igent mondtam, hisz csak egy hónapról volt szó. Viszont a barátnőm egy hónap után sem jött haza, az iskola pedig ragaszkodott hozzá, hogy maradjak.

Így maradtam ott kilenc évig, ami elég durva.

Nem volt olyan vészes, hisz hetente csak egyszer kellett lemennem Kaposvárra, ahol egy nap alatt megtartottam az összes órámat. Hajnalban levonatoztam, este pedig vissza, elég megterhelő volt. Ezért aztán minden évben elhatároztam, hogy abbahagyom, soha többé nem megyek… De a művészeti iskolákban jellemzően kevés a hallgató, így a tanár hamar elkezd kötődni a tanítványaihoz. Közben tanítottam a MOMÉ-n, akkoriban még Iparművészeti Egyetemnek hívtak. Előkészítőn tanítottam, ez viszont, a kaposvárival ellentétben igazi nagyüzem volt. Mégis nagyon tetszett, hisz az ott lévő diákok elhivatottak voltak, konkrét céllal rendelkeztek, és nagyon szerették volna elsajátítani azt a tudást, amit át akartam nekik adni.

Ebből az élményemből alakult ki később a saját rajziskola ötlete.

_mg_2397.jpg

Mi volt a Felszabtér elképzelésének alapjai?

Ezt a szakmát csak úgy lehet csinálni, ha valaki tényleg elhivatott. Az ilyen ember már kiskorában elkezd rajzolni, először csak élvezetből, mert szereti csinálni, ezt nagyon sokáig megőrzik a gyerekek. Sajnos aztán az iskolában ezt eléggé elrontják. De ha valamilyen véletlen folytán mégsem, akkor az ember megőrizheti a maga intim kapcsolatát az alkotás folyamatával. Hiszem, hogy a tizenéves korig nem szabadna beleszólnia a tanárnak, inspirálni kell őket, és támogatni abban, hogy az a világ, amibe belecsöppentek, nagyon is jó, érdemes vele foglalkozni.

Az kezdett el foglalkoztatni, hogy később, ha sikerült megőrizni, hogyan lehet kibontani a megmaradt adottságot, vonzalmat. Hisz sokan nem tudják, hogy mik is akarnak lenni: fotósok, videóművészek, restaurátorok, grafikusok… sokféle szakma nőhet ki a képzőművészet iránti vonzalomból. Nagyon sok diák az útkeresésnek a fázisában került hozzám, és én segíthettem nekik a megfelelő irányt megtalálni. Ezt kizárólag személyre lebontva, egyenként, egyénileg lehet, hiszen meg kell figyelni, hogy az adott ember mire alkalmas, össze kell vele barátkozni, egyszóval nagyon meg kell ismerni, sokszor akár magánjellegű dolgait is, hisz ezeknek meghatározó szerepük lehet később, az út kiválasztásában. Aki nyüzsgő, társas lény, abból ne legyen olyan festőművész, akinek egyedül kell dolgoznia, de még számos példát is mondhatnék. Ha a cél megvan, akkor ki kell találni, hogy hogyan lehet segíteni a tanítványnak, hogy lejusson oda. Nyilván mindenki folytatni akarja, felvételizni akar egy másik képzésbe, ahová viszont már biztos tudással kell érkezni.

Ez nagyon fura, sokszor irreális is, hiszen egy átlagos gimnazista, aki soha életében nem járt rajziskolába, nem tudja teljesíteni azokat a követelményeket, amelyeket egy művészeti egyetem felvételije állít elé.

Úgy érzem, ebben nagyon jól tudok segíteni, azt hiszem, ehhez értek a legjobban. Például nagyon jól tudom továbblendíteni az embereket bizonyos elakadási pontokon: mindenkivel megtörténhet, hogy valahol megreked.

A magánéletben nem szerencsés ez az adottságom, mert sokszor kerülök alájátszó vagy háttérjátékos szerepbe, viszont a tanításban ez baromi jó!

_mg_2436.jpg

Mindenkit meg lehet tanítani rajzolni?

A rajzban a lehető legjobban meg kell közelíteni a valóságot, és utána hozzáadni azt a pluszt, ami a te személyiséged. Ez a része tanítható, ezt bárki el tudja sajátítani. Lehet, hogy nem lesz benne meg az a bizonyos spiritusz, amitől majd igazi művész lesz valaki, de az alapok elsajátíthatóak.

Van viszont a tervezés, ami már egy teljesen már dolog. Azt nem lehet ilyen módon tanítani. Bár a rajz az alapja, de az a különlegessége, hogy mindenkinek meg kell érteni, mit is akar az alkotó közölni. Azt a legnehezebb tanítani, hogy ami az ember fejében van, azt hogyan kommunikálja. Az ötletnek épp az a lényege, hogy az egy új dolog, valami, ami még nem létezik. Az a folyamat, amivel ezt elő lehet csalogatni az emberekből, engem nagyon érdekel.

_mg_2383.jpg

A sok év tanítás után mi az ami, még kihívást jelent neked?

Mostanság egyre több, és nagyobb a kihívásokkal szembesülök. Az elmúlt három évben megváltozott a struktúra és az emberek hozzáállása. Nem is olyan régen még az volt a jellemző, hogy az ember szereti csinálni a folyamatot, és akar valamit vele kezdeni, van vele célja. De most valahogy felhígult az egész, már nem csak a tudatos pályára készülők vannak jelen. Nagy kihívás olyanokat tanítani, akiknek nincs igazán mély érzelmi viszonyuk azzal, amit tanítanál nekik, ők leginkább sikerélményt akarnak, instant sikerélményt.

A tanítás mellett jut-e időd arra, hogy magad is alkoss?

Valamit mindig csinálok, ami csak az enyém. Alapvetően ruhatervező vagyok, és ahhoz mindig erős maradt a kötődésem. De sokszor vagyok a szakma peremén is. Voltam kiadónál, újságnál, voltam divatszerkesztő, csináltunk saját újságot, jelmeztervezőként a mai napig dolgozom filmekben. Ez a működést a szakma nem igazán értékeli nagyra, én viszont iszonyúan élveztem, és nagyon sokat tanultam belőle, amit a tanításban is hasznosítok a mai napig.

_mg_2447.jpg

Fotó: Ságodi Szabolcs

Van olyan tanítványod, akire kifejezetten büszke vagy?

Rengeteg! Igazából ennek az iskolának az a leghíresebb tulajdonsága, hogy innen mindenkit felvesznek. Jelenleg is az össze művészeti egyetemen van tanítványom, akikkel mind a mai napig jó viszonyban vagyok. Mindegyikről tudom, mit csinál, hol jár a szakmában, és a világ melyik táján vannak. A Felszabtér rajziskola, bár nyálasan hangzik, tényleg családias. Mindegy hogy felnőtt, aki munka után jön lazítani, vagy gyerek, akinek konkrét célja van a rajzolással, én összebarátkoztatom őket!

Nagyon sokat dolgozom azon, hogy az iskola egy közösség legyen. Ennek köszönhető, hogy kialakult nálunk egy hihetetlen összetartó erő.

fb0.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr8412405727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

nbnevtelen-3.png

Utolsó kommentek

youtubelogo.png

Partnereink:

 forum_tarsulat.png18494-kerekdomb-fesztival.jpgrm18.jpg856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png
evernessfesztival-nagylogo-color-rgb_1.png

 

13310608_1217759771598054_1826476324679507351_n.png

Blog ajánló:

21192697_1396015700516580_3852196120455420494_n.png

 

tomegir.png

 

 

22046773_1874939385856143_161284196468835608_n.png

 

bloglogo.png