Kultúr Krimó

Legújabb 12 részes interjúsorozatunk során hónapról hónapra olyan emberekkel fogunk elbeszélgetni, akik a kultúra, az alkotás, és az önkifejezés legkülönbözőbb pontjain állnak. Célunk, hogy más-más szemszögekből megismerjünk olyan látótereket, önkifejezési eszközöket, vagy gondolkodásmódokat, amelyek értékteremtőek. Alanyaink inkább feltörekvő vagy nem a nagy közönség előtt munkálkodó emberek, akik hiteles szemszögből tudják bemutatni munkásságukat, gondolataikat, életútjukat.

Interjúsorozatunk második állomásán Szilágyi Fanni operatőrrel és rendezővel beszélgettünk, akinek A kamaszkor vége c. filmje a 2015-ben megrendezett Torontói fesztiválra is kijutott. 

Miért választottad ezt a pályát?

Először fényképezni kezdtem, amit igazán szerettem. Ezért is felvételiztem a  Kaposvári Egyetem Fotográfia szakára, amit elvégeztem, nagyon tartalmas 3 év volt.. Valahol ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy szeretnék  a mozgóképpel foglalkozni, a diploma osztó alatt pont felvételiztem  a  Színház és Filmművészeti Egyetem operatőr szakára. Innen később rendezői mester szakon tanultam tovább.

Mielőtt elmentél az egyetemre, voltál Dániában is. 

Ösztöndíjasként kerültem ki Dániába a gimnázium után, ahol egy népfőiskolán tanultam fényképezést. Gyönyörű helyeken voltunk, sok kedves emberrel éltem együtt. Nagyon szép szakasza volt ez az életemnek.

Az operatőri vagy a rendezői szerepkört szereted jobban?

Bár nagyon szerettem operatőrként dolgozni, most a rendezést azt hiszem jobban élvezem. De hiányzik a másik része is. Nagyon jó egy történetet és annak minden részletét megtervezni, megvalósítani. Persze a forgatással járó sok stresszt lespórolnám! Elég izgulós típus vagyok, hihetetlen mennyi mindenre kell figyelni rendezőként. 

Fotó: Ságodi Szabolcs

A kamaszkor vége kisfilmed, ami kint volt a Torontói fesztiválon, valamint a Fehér farkas c. filmed is novella adaptáció. Mi a legnagyobb kihívás az adaptációkban?

Minden ember máshogy képzel el egy történetet, amikor olvassa. Természetesen az én fejemben is megjelenik egy kép, amit nem mindegy hogyan jelenítek meg a vásznon. Azt hiszem a legnagyobb kihívás az, hogy visszaköszönjön ugyanaz az érzés, ami az olvasás közben jön. Mán-Várhegyi Réka írásai igazán közel állnak hozzám. A saját történet is halad...csak lassan.

Korábban operatőrként dolgoztál videoklippek készítésében is. 

Remélem nincs vége! Nagyon szerettem, Rónai Domonkossal csináltunk pár klipet Igazán jó volt vele együtt dolgozni, nagyon ritka hogy valakivel ennyire meglegyen az összhang.

Van kedvenced?

Talán a Naked Truckers - Jump-ot emelném ki. 

Mi a célod egy film elkészítésekor?

Nem tudom mennyire elcsépelt amit most fogok mondani, de szeretném a saját érzéseimet minél jobban átadni a nézőközönségnek. Ha ezt sikerült elérnem, akkor elégedett vagyok. Olyasmi ez, mint a gondolatátvitel. Jó lenne azt hinni, hogy van ilyen szkillem.

Kik határozták meg a szakmai fejlődésedet?

Mindenképpen Gothár Pétert és Máté Tibort emelném ki, ők tanítottak az egyetemen. Azt hiszem nélkülük ma nem azt csinálnám amit és nem úgy gondolkoznék ahogy. 

Mit jelent számodra a filmezés?

Nem tudom elképzelni, hogy mással foglalkozzak. Ez egy olyan szakma amibe bele lehet keseredni, de én igazán ügyelek arra, hogy ebbe a hiába ne essek bele. 

Milyen ambícióid, terveid vannak a jövőre nézve?

Szeretnék csinálni egy játékfilmet, amit nem utálok meg. Sajnos sokszor megesik, hogy mire a vetítés elérkezik, legszívesebben elsüllyednék, már nem látom a benne a jót, csak a hibákat. Kivételes amikor nem így érzek, de így sokkal nagyobb lesz az értéke is persze.

***