Kultúr Krimó

Kultúra, csak lazán!

Egy csipet Görögország a Duna partján - Taverna Dionysos étterem

Budapesten számtalan gasztronómiai csodát felvonultató éttermek közül ezúttal a Taverna Dionysos Étterembe látogattunk el, ahol autentikus görög vendéglátásban lehetett részünk!

_mg_9195.JPG

A görög felmenőkkel rendelkező tulajdonos a Duna partjára álmodta meg éttermét, amely 1993-ban nyitotta meg kapuit. A belső kialakítás Görögország egy-egy nevesebb vidékét eleveníti fel: megtalálható egyaránt Santorini jellegzetes kék kupolás építészete, vagy a Knosszoszi palota jellegzetes freskói. Az étterem kialakítása kifejezetten igényes, a nemzeti hangulat pedig ízlésesen van megjelenítve.

_mg_9199.JPG

Bár első látásra nem tűnik nagynak a helyiség, egy kis időt eltöltve ott rájöhetünk hogy számtalan terem várja a vendégeket. A főtermen kívül (amely rendelkezik egy galériával is), az emeleten belépés nyerhetünk Zeus-ról elnevezett helyiségbe, amely egy elegánsabb kialakítást kapott. A földszint alatt megtalálható egy Dafni nevezetű szoba is, ahol családok és kisebb céges rendezvények is megtalálhatják a számításukat. 

_mg_9284.JPG

Minden étterem kulcsa az ételekben is rejlik. A Dionysosban a legtöbb ételt cserépben és sütőben vagy roston és faszénen készítik el. A kínálatban egyaránt megtalálható a gyros és a muszaka, de olyan különlegességek is, mint a Vasiliko Kavouri, amely nem más, mint a mélytengeri királyrákláb, faszénen sütve fokhagymás spenótlevéllel és tejszínes burgonyával tálalva. A széles spektrumú ételek között mindenki megtalálhatja a maga számítását. 

Tudtad-e?
Görögország jellegzetes sajtféléje, a fetasajt (amely 2005 óta már jogvédelem is megillet) eredetileg 70% juh- 30% kecsketejből készített kemény sajt, amit sós lében tárolnak.

Az italok között is találhatunk számos görög különlegességet, amit mindenképpen érdemes megkóstolni. Ilyen a Mythos sör (ez a görögök legismertebb söre), vagy a Skalani, amely rubin színével és intenzív ízével azonnal magával ragadja az embert.

_mg_9206.JPG

Érdemes továbbá kiemelni a mindenhol jelen lévő higiéniát, és a remek kialakítást, amely nem csak az asztalnál, de a mellékhelyiségekben is fellelhető. Külön öröm látni, hogy pelenkázó rész is helyet kapott, valamint a kialakítás nagy része érintés mentes megoldássokkal van felszerelve. 

TOVÁBBI KÉPEKÉRT KATTINTS A FENTI GALÉRIÁRA!

Fotó: Ságodi Szabolcs

A hely igazi ereje a részletekben rejlik: a székek háttámlája festett görög istenek és meghatározó személyiségek nevei, az igényre fellépő tradicionális görög zenekar, a kiszállítás, vagy a étvágyat meghozó vendégváró falatkák mind azt sugallják, hogy a Taverna Dionysos egy remek étterem, amelyet mindenkinek szívből ajánlok. 

***

További információk:

www.dionysos.hu

 fb0.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr628280988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

nbnevtelen-3.png

Utolsó kommentek

youtubelogo.png

Partnereink:

 forum_tarsulat.png18494-kerekdomb-fesztival.jpgrm18.jpg856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png
evernessfesztival-nagylogo-color-rgb_1.png

 

13310608_1217759771598054_1826476324679507351_n.png

Blog ajánló:

21192697_1396015700516580_3852196120455420494_n.png

 

tomegir.png

 

 

22046773_1874939385856143_161284196468835608_n.png

 

bloglogo.png