Kultúr Krimó

A művészet mindenhol ott van

Budaörsi Passió Játékok

A Budaörsi Passiót az 1930-as évek óta rendezik meg Budaörsön, a Kőhegyen felépített színtéren. Napjainkban az előadás sorozat négy évente kerül megrendezésre, mely iránt töretlenül nagy az érdeklődés.

_mg_5552.jpg

A helyszín nagyszerűen tükrözi nekünk a több mint kétezer évvel ezelőtt történt események körülményeit, és varázslatos hangulatával utazhatunk vissza az időben, a város felett elhelyezkedő "színpadon". Egy nem mindennapi utazás részesei lehetünk, a történelem egyik meghatározó pillanatát élhetjük át, és érezhetjük a saját bőrünkön.

_mg_5446.jpg

Az előadásban főként budaörsi lakosok vesznek részt, de a környező településekről, is érkeznek szereplők. A színjátszók többségét amatőr szereplők alkotják, de találhatunk köztük képzett színművészeket is.

_mg_5537.jpg

Az előadást mind német mind magyar nyelven megtekinthetik az érdeklődők, de az előadás nyelvének változása nem változtat a szereposztáson. 

_mg_5688.jpg

Az itt felépített kápolna, és a szikla tetejébe illesztett kereszt egész évben emlékezteti az odalátogatókat erre a hagyományőrző eseményre.

Galériához kattints a képre

További információk:

Budaörsi Passio

fb0.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr1614027630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

youtubelogo.png

Utolsó kommentek

Partnereink:

 

856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png

207623_209851432376755_4525779_n.jpg

12719266_936268563088734_8598715003283575226_o.jpg

 

jatsz_ma_final_1080.png

Blog ajánló:

 pagebox3_0.png

 

 

 

süti beállítások módosítása