Kultúr Krimó

A művészet mindenhol ott van

A fiú akit Hitler keresztelt meg
Sarah Cohen-Scali - Max

9781922182852.jpg1936-ban járunk, a náci Németország felemelkedőben van. Az árja faj természetes utánpótlásával azonban Hitlerék nincsenek megelégedve, ezért létrehozzák a Lebensborn programot – ennek keretén belül megfelelő papírokkal és külső tulajdonságokkal (szőke haj, kék szem) rendelkező német nőket és férfiakat párosítanak, a kisbabákat pedig az anyák Németországra bízzák. Hitler születésnapján, 1936. április 20-án éjfélkor nem akármilyen kisbaba jön világra – Konrad von Kebnersolnak nevezik el, és maga a Führer kereszteli meg. Konradot az anyukája Maxnak szólítja, de az öntudatos kisbaba ezt a nevet ki nem állhatja. A történet Max szemén keresztül bontakozik ki előttünk. A kicsit elválasztják az anyukájától, és lassan felcseperedik. Max hűen hisz a náci elvekben – élvezettel nézi, ahogy a „nem megfelelő” kisbabákat eltüntetik mellőle; amikor nagyobb lesz, szívesen segít a lengyel gyerekek elrablásában – hogy belőlük is árja felnőtteket neveljenek -, és kivételes helyzetét (FKMSZ - akit a Führer Keresztelt Meg Személyesen) kihasználva mindenkit eltipor. Azonban amikor a nevelőotthonban találkozik Lucjannal (a németesítés után Lukasszal), a tökéletes árja kamasznak tűnő lengyel fiúval, kibillen alóla a Föld. Max ragaszkodni kezd Lukashoz, bátyjául akarja fogadni, és még az sem érdekli, hogy kiderül, Lukas zsidó (csak az anyja nem akarta körülmetéltetni, így az átvilágításon is átcsúszott), és minden erejével a nácik ellen van. Miközben Max próbál közelebb kerülni Lukashoz, a háború állása lassan kezd megfordulni, és Németországban az élet már nem annyira ragyogó, mint régen. Az étel egyre csak fogy, és egy idő után már a kamaszokat is besorozzák. Amikor bombák kezdenek hullani a nevelőotthon felett, Lukas megragadja Maxot, és menekülőre fogják. Maxnak pedig, ha akarja, ha nem, a kelleténél korábban fel kell nőnie és szembesülni a valósággal.

sarah_cohen-scali.jpg

Az írónő, Sarah Cohen-Scali

Az írónő, Sarah Cohen-Scali, bár ír utószót a könyvéhez, nem igazán teszi helyre a tények és a fantázia közti fontos különbségeket. A magyar kiadás végén Karsai László, elismert történész és holokauszt-kutató szerencsére helyreteszi a dolgokat, és világosan kiderül, Cohen-Scali mennyiben tér el a tényektől. Bár a történet nagy része eltúlzott és valóságtól elrugaszkodott, az érdemét nem lehet kisebbíteni. Az ifjúság kezébe egy jól megírt, befogadható de megrázó II. világháborús regény kerül, amit nagyon is érdemes elolvasni. Max szemszögéből olvasni nagyon megindító és elgondolkodtató, de cinikus és néhol igenis vicces.

Tizenéves kortól már olvashatónak gondolom, de a szülőnek lehet, hogy fel kell készülnie egy kis beszélgetésre a holokausztról.

Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a történelem, a II. világháború, és egy igazán egyedi könyvet szeretne a kezébe venni (már maga a borító is borzasztó erős!).

További információk:

Sarah Cohen-Scali - Max

fb0.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr7513751866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

youtubelogo.png

Utolsó kommentek

Partnereink:

 

856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png

207623_209851432376755_4525779_n.jpg

12719266_936268563088734_8598715003283575226_o.jpg

 

jatsz_ma_final_1080.png

Blog ajánló:

 pagebox3_0.png

 

 

 

süti beállítások módosítása