Kultúr Krimó

A művészet mindenhol ott van

Ilyen volt a 6. Slam Poetry döntő
6. Slam Poetry OB - DÖNTŐ - Trafó

Slam. A költészet e friss megjelenése a múlt század nyolcvanas éveinek közepén jelent meg, mint önálló előadói műfaj. Budapesten elég jól befutott; ezt mutatja a 6. alkalommal megrendezett Slam Poetry verseny is, ahol a Trafóban telt házas közönség előtt léptek fel a slammerek.  

Az egész eseményt élőben közvetítették a Slam Poetry Magyarország facebook oldalán, így most Neked is lehetőséged nyílik megnézni. Excell táblákat bezárni, fülest felrakni, teát melegíteni: ma dolgozni garantáltan nem fogsz, de ez a 4 óra levesz a lábadról!

_mg_4576.jpg

A szakmai zsűri négy főből állt, hozzá csatlakozott további két fő a közönség köreiből. 1-10-ig volt lehetőség pontozni, első tizedesjegyig. A legalacsonyabb pontszám 7 pont volt, és az igazán jól sikerült produkciók tizedesjegy különbségekkel harcoltak a jobb helyért. Minden slammernek három perc tizenöt másodperce volt, időtúllépés esetén büntetőpontot kaptak. 

_mg_4634.jpg

De nézzük a slammereket! Voltak veteránok, jól és kevésbé ismert arcok is a versenyben. Igazán izgalmas előadást nyújtottak, nagyon érdekes volt látni, hogy hogyan domborodnak ki a különböző előadók egyes erősségei. Voltak akik csuklóból hozták az előadást, mások szövegben és mondanivalóban voltak erősek. Az igazán kiemelkedő produkciók viszont ötvözték az előzőeket: egyszerre szórakoztattak és meséltek el könnyen és érthetően a gondolataikat. 

_mg_4641.jpg

Voltak személyes kedvenceink is! Ott volt Pion István, aki megható érzékiséggel tudott beszélni szexualitásáról, vagy Munding Márton, aki hihetetlen előadásmódjával és humorával levett mindenkit a lábáról. Aztán persze a nyertes, Mészáros Péter is, aki intellektualitásával vitte a prímet.  _mg_4585.jpg

A helyszín kiváló volt a Trafó remek helyszínként szolgál mindig a minőségi programokhoz. Továbbá mindenképp meg kell említeni még Mavrák Kata Hugeet is, aki az est egyik házigazdája, és aki 10 év után letette a szervező és konferanszié szerepét. 

_mg_4620.jpg

A 6. Slam Poetry erős felhozatala és magas minősége ismét meggyőzött minket, hogy a szavakban rejlő végtelen erő itt dübörög mindannyiunkban, és manapság mindennél fontosabb, hogy ne csak meghallgassuk a másikat, hanem meg is értsük. 

További információk:

Slam Poetry Magyarország

Trafó

fb0.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr1112910789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

youtubelogo.png

Utolsó kommentek

Partnereink:

 

856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png

207623_209851432376755_4525779_n.jpg

12719266_936268563088734_8598715003283575226_o.jpg

 

jatsz_ma_final_1080.png

Blog ajánló:

 pagebox3_0.png

 

 

 

süti beállítások módosítása