Kultúr Krimó

A művészet mindenhol ott van

Kultúr Atlasz - Glotz Mária - Táncpedagógus

Legújabb 12 részes interjúsorozatunk során hónapról hónapra olyan emberekkel fogunk elbeszélgetni, akik a kultúra, az alkotás, és az önkifejezés legkülönbözőbb pontjain állnak. Célunk, hogy más-más szemszögekből megismerjünk olyan látótereket, önkifejezési eszközöket, vagy gondolkodásmódokat, amelyek értékteremtőek. A második évadban oktatókkal, mesterekkel, tanítókkal beszélgettünk, akik a korábbi évek során megszerzett tudás átadására, a jövő generáció kiépítésével foglalkoznak.

A Kultúr Atlasz ehavi állomásán Glotz Mária tánctanárral készítettünk interjút. Energia, szenvedély és tartás. Ezekkel a szavakkal lehetne a legjobban jellemezni Máriát és a munkát amit nap mint nap végez!

_mg_1948.jpg

Miért lesz valaki tánctanár?

Bár mindig is hobbim volt a tánc, sosem készültem tánctanárnak. Kislánykorom óta szerettem volna pedagógus lenni, ezért is felvételiztem később az ELTE testnevelő-matematika szakára. Sajnos nem vettek fel, de az élet úgy hozta, hogy később mégis tanár lehettem, aminek szívből örülök.

Én a tánc szeretetéért tanítok, semmi másért. Jó látni, ahogy óráról-órára ügyesebben, egymást értve és figyelve lépkednek a teremben táncoló párok.

Hatalmas mázlim van, mert Budai Laci a szárnyai alá vett, és éveken át táncolhattam vele a színpadon. Nagyon jó alapképzést kaptam, miközben elvégeztem a táncművészetit, ami még nagyobb lendületet adott. Itt jöttem rá, hogy van pedagógiai érzékem, ösztönösen jól csinálom.  

KATTINTS A FENTI VIDEÓ MEGTEKINTÉSÉHEZ!

Mindig tangóval és pilatessel foglalkoztál?

Tanítóként mindig argentin tangóval foglalkoztam, bár mint sokan a szakmában, kislányként társas táncoltam. Persze azt is nagyon szerettem, hisz nagy lendületet adott számomra.

A pilates azért került bele az életembe, mert fájdalmaim voltak. Korábban volt egy jazz tánctanárom, Myriam Friedrich, aki behozta a pilatest Magyarországra. Ő ajánlotta, hogy próbáljam ki ezt a mozgásformát. Éveken át jártam az órákra, majd később Magyarországra hívta a mesterét, és egy kurzus keretében sikeres vizsgát tehettem magam is. Ekkor még nem tudtam, hogy később ezzel fogok foglalkozni. A precíz, tudatos munka meghozta az eredményt… ma már semmim nem fáj!

_mg_2081.jpg

Tudnál mesélni erről a pilatesről részletesebben?

Ez egy olyan mélyizomtréning, ami a medence körüli izmokra fókuszál. Főként a hasizmunkra, hiszen ez a legnagyobb medencestabilizáló rendszerünk. Az ember megtanulhatja, hogy lehet a medencét neutrális állapotba tartani. A tréning  olyan mozgássorozatokból épül fel, párosulva egy légzéstechnikával, melyek segítenek testünket kiegyensúlyozottabbá, gerincoszlopunkat nyújtottabbá, rugalmasabbá, mozgásunkat harmonikusabbá tenni. Majdnem minden mozgásszervi fájdalom abból adódik, hogy nem jól tartod a medencédet, hisz arra épül a gerinced. Ezek a pici deformitások okoznak később problémákat. Például egy beesett váll miatt, a mellizmok beszűkülnek, a hátizmok megnyúlnak. A megnyúlt izom pedig gyenge izom, ami problémákhoz vezet. Érdemes egy kicsit figyelgetni magunkat. Sohasem késő újat tanulni.

Az életem folyton a fejlődésről szól. Most mozgásterápiát hallgatok egy neves gyógytornásztól, akinek a tanításait és módszereit elsajátítani éspróbálom továbbadni. Hiszem azt, hogy az emberek taníthatóak, és egy kis odafigyeléssel megszűnhet minden fájdalmuk.

Mi az, amit a tanításban legjobban szeretsz, mik azok a pillanatok, amikre azt mondod, hogy na, ezért szeretem ezt csinálni!

Nagyon jó látni a sikerélményt. Hihetetlenül jó átadni egy szép, harmonikus mozgást. Nagyon szeretném megmutatni az embereknek, hogy nem kell profi táncosnak lenni ahhoz, hogy az ember élvezze a táncot. A tánctanulással nagyon sok egyéb készségünk is fejlődik, amely a táncon kívül is megjelenik.

A tánctanulás és tanítás sok fegyelmet, figyelmet, alázatot és egyfajta felelősség vállalást  igényel. Felelősségvállalás magadért, a társadért, a közösségért, s nem utolsó sorban a kultúráért, amit képviselsz. Segíti a gátlások leküzdését, a bizalom megteremtését, önuralomra tanít, tartást ad.

A tangó alkalmassá teheti művelőjét az olyan nyitott és elfogadó magatartásra, amelyben megtalálhatja a belső harmóniát, ami szépíti és nemesíti a testet és a lelket és segít kapcsolatot teremteni és fenntartani másokkal.

Az improvizáció felszabadító, kreativitást serkentő jótékony hatása elvezet a szabad tánc élményéhez. Az improvizatív társas táncok között az argentin tangó olyan komplex mozgás, amiben az érintéseken, impulzusokon keresztül az ember megismerheti önmaga korlátait, mélységeit.

Ezért is tartom fontosnak, hogy az egyetemeken akkreditálva legyen az argentin tangó. Ez a tervem a jövőben. Hiszem, hogy a tánc számos pozitív hatása az élet minden területére kihathat.

_mg_2024.jpg

Kiknek ajánlód a tangót?

A tangó kortalan. Bárki, bármikor elkezdheti. A fiataloknak azért, mert végre visszatérhet a természetes kommunikáció. Az idősebbeknek meg azért, mert remek mozgásforma, s nem utolsó sorban izgalmas társasági élet.

Az argentin tangó nagyon komplex mozgásforma, amiért azt szokták mondani, hogy az egyik legnehezebb társastánc. Ezzel én nem értek egyet, hisz minden társastánc nehéz a maga szintjén. A tangó amiatt tűnhet nehezebbnek, hogy máshonnan közelítjük meg a tanítását, mint a társastáncot itt Európában.

Én amikor kislány voltam, úgy tanultam, hogy a fiúk az egyik oldalon álltak a lányok pedig a másik oldalon. Elsajátítottuk a lépéseket, majd összepasszintottak minket, és ha szerencsénk volt, és egy tánciskolából jöttünk, akkor tudtunk egymással táncolni. Én megfordítom a folyamatot, és nálam a férfiak a kezdetektől vezetni tanulnak, ami nagyon nehéz feladat, hisz közben a technikára is figyelni kell. Azonban egy idő után összeáll a fejében egy komplex rendszer, amit sokkal jobban tud használni. Ha valaki megtanulja a tangót, minden zenére tud táncolni.

_mg_1804.jpg

Mennyire nehéz férfinak, vagy nőnek lenni egy ilyen táncban?

Ezek a nemi szerepek mindig kardinális kérdést jelentenek. Ebben a táncban a nő csábít és követ, a férfi hódít és vezet. Két önálló személyiség, akik megengedik maguknak, hogy vezetők és vezetettek legyenek. A férfi dominanciája az, hogy döntést kell hoznia, minden pillanatban. Ezek a döntéssorozatok teszik a férfit határozott férfivá a táncon belül. Ám Ő az aki menedéket, biztonságot nyújt a nőnek, öleli Őt, mialatt a nő a tánc során odaadóan fölnéz rá, élvezi a férfi védelmét. Ehhez kell viszont egyfajta belső tartás.

Miért jó a tangó?

Mindenkinek másért. Valaki csak keresi ezeket a klasszikus szerepeket, élvezi az együtt lét pillanatait. Sokan egyfajta meditációnak vagy önismereti tréningnek is használják. Egy azonban bizonyos, a tánc ad egy külső-belső tartást mind a férfiaknak mind a nőknek.

A személyes kapcsolatok jobban kijönnek egy ilyen táncos szituációban, így a feszültségek is.

Számos olyan vezető beosztású nővel találkoztam, akinek percenként kell döntést hoznia. Nagyon nehéz kiszakadni egyből a munkájából, és rögtön elengedni magát, és átadni a vezetést a férfinak. Ezt a nőnek is tanulnia kell. Az emancipációval nem azt akartuk kiharcolni, hogy felülkerekedjünk a férfiakon, hanem hogy ugyanúgy értékeljenek minket. Az emancipáció szerepe a mai társadalomban erősen félre van értelmezve.  

_mg_2087.jpg

Miért jönnek ide táncolni?

Keresik a kikapcsolódási lehetőséget. Nagyon jó látni, hogy a 40-50 év körüli házaspárok, akiknek felnőttek a gyerekeik, keresik a minőségi szórakozást. Miután a csemeték elhagyták a családi fészket, újra meg kell találniuk egymást a kapcsolaton belül. Erre a tánc nagyon alkalmas.

Akkor csak párok járnak ide?

Nem! Sokan vannak, akik önmagukat keresik, ahogy én is tettem anno, amikor táncórákra jártam. Ez egy hatalmas önismereti tréning. A tánc során egyre jobban figyelsz, de nem csak önmagadra, hanem a másik félre is. Megtalálja az ember egy idő után az értő figyelmet a mozdulatokon keresztül, ami nagy kincs.

_mg_1849.jpg

Fotó: Ságodi Szabolcs

Olvastam az önéletrajzodban Pink Ribbon Program c. programot, ami egy speciális mozgásforma a mellműtéten átesett nők rehabilitációjáért. Tudnál-e erről mesélni?

Ezt is a sors hozta! Szerettem volna tanulni még, és egy kedves barátom elhívott egy amerikai trénert. Megkérdezte, nincs-e kedvem nekem is tanulni, amire én persze egyből igent mondtam. Később úgy hozta a sors, hogy a László Kórházban működő Tűzmadár Alapítványban heti kétszer tréninget tartok 12 embernek. Már lassan egy éve csináljuk, így láthatóak az első eredmények; nagyon szépen fejlődnek. Nekik állandóan tornázniuk kell, hogy megmaradjon az ízületeikben az egészséges mozgástartomány.  

A honlapodon azt írod: ,,14 évesen fedeztem fel a táncot, de igazán rájönni, hogy mi is az a tánc, csak néhány éve tudom.” Mire gondoltál itt?

Az ember fiatal kezdőként leragad a mozgás formában. Hová kell tenni a fejed, a kezed, a lábad… a társastánc túl van szabályozva, mondani is szoktam, hogy ”versenylovakat” képeznek ki. Meg van szabva hány fokban tarthatod a testrészeidet, jó hogy nem kell a füledet behatározni. Ezáltal kicsit gátat szabnak annak, hogy az ember megismerje a tánc igazi mélységét.

Szerintem akkor szép egy táncosnő, ha meg meri mutatni a lelkét, az igazi érzéseit. Van olyan, hogy az ember sírni tudna, mert annyi érzelem robban ki a felszínre. Lehet szeretni a tangót, lehet gyűlölni, de az, hogy hidegen hagyjon, teljesen kizárt.

tovabbi.png

 fb0.png

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr3312290249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

videki gyerek 2017.03.29. 09:25:38

"Miért jó a tangó?"

Sajnalom de nekem errol csak ez jut eszembe.

"Az a tény, kedves kuzin, hogy mi kis kópénk Tangónak hívja magát a szamba országában, rögtön megvilágosítja számunkra, hogy mekkora nagy seggfej."

youtubelogo.png

Utolsó kommentek

Partnereink:

 

856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png

207623_209851432376755_4525779_n.jpg

12719266_936268563088734_8598715003283575226_o.jpg

 

jatsz_ma_final_1080.png

Blog ajánló:

 pagebox3_0.png

 

 

 

süti beállítások módosítása