Kultúr Krimó

A művészet mindenhol ott van

Ha Isten is úgy akarja
Filmajánló

Se Dio vuole. Ez a két Oscar díjra jelölt, olasz kultuszfilm szerepel a krimó eheti filmlistáján, amely Edoardo Maria Falcone rendezésében került a filmszínházak vásznajára. A művet 2016 január 21-én mutatták be, Marco Giallini főszereplésével.
5.png

A film középpontjában, egy sikeres ám de öntelt és gőgös férfi Tommaso szívsebész áll, akinek a fia egy nap nagy bejelentésre készül. A férfi sejtése szerint a bejelentés tárgya az, hogy a fia meleg. Nagy nyitottsággal is ül le a a család a nappaliba, ám kiderül, hogy a fiú nem a szexuális irányultságára akar bejelentést tenni; kiderül hogy pap akar lenni.

Ennek felettébb nem örül az apa, és mindent megtesz, hogy eltántorítsa a fiát a papi pályáról. Megismerkedik a fiút mentoráló atyával, és megpróbálja rossz színben feltüntetni, hátha ezzel jobb belátásra térítheti a fiát. 

1.png

A későbbiek során nem várt bonyodalmakba ütközik Tommaso, ami által közelebb kerül ahhoz az üzenethez, amit a kereszténység, és a hit magában hordoz. 

2.png

A film könnyedén úszik a vallás-ateizmus közti tomboló vizeken, és olykor egy laza mozdulattal akkorát csavar rajta, hogy mindenkinek mosolyra görbül a szája. A film nem akar senkit sem megtéríteni, csupán mérhetetlen melegséggel és bájjal közvetíti a hit igazi mondanivalóját. 

Végre egy  igazán szívet melengető film, amely könnyedségével és mondanivalójával minden filmrajongó listáján szerepelnie kell!

fb0.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr4412296019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

youtubelogo.png

Utolsó kommentek

Partnereink:

 

856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png

207623_209851432376755_4525779_n.jpg

12719266_936268563088734_8598715003283575226_o.jpg

 

jatsz_ma_final_1080.png

Blog ajánló:

 pagebox3_0.png

 

 

 

süti beállítások módosítása