Kultúr Krimó

Legújabb 12 részes interjúsorozatunk során hónapról hónapra olyan emberekkel fogunk elbeszélgetni, akik a kultúra, az alkotás, és az önkifejezés legkülönbözőbb pontjain állnak. Célunk, hogy más-más szemszögekből megismerjünk olyan látótereket, önkifejezési eszközöket, vagy gondolkodásmódokat, amelyek értékteremtőek. Alanyaink inkább feltörekvő vagy nem a nagy közönség előtt munkálkodó emberek, akik hiteles szemszögből tudják bemutatni munkásságukat, gondolataikat, életútjukat.

Interjúsorozatunk ötödik állomásán egy igazi világutazóval, Gáspár Fannival készítettünk interjút. Hihetetlen, de már 40 országot bejárt! Önkénteskedett pszichiátrián, ugrott le több ezer méter magasból és rengeteg érdekes embert, kultúrát ismerhetett meg. Élményeiről, tapasztalatairól és a utazásai során kialakuló kihívásokról beszélgettünk vele. 

…és akkor egy reggel felébredtél, hogy most körbeutazod a világot. Így kezdődött?

Nem, igazából mindig szerettem utazni. 2012-ben, az utolsó egyetemi nyaramon, kint dolgoztam Angliában az olimpiai játékokon. Itt beleszerettem egy srácba, akihez miután befejeztem Budapesten az egyetemet, ki is költöztem. Nagy mázlim volt, mert nagyon gyorsan el tudtam helyezkedni. A sráccal ugyan rövidesen tönkre ment a kapcsolatunk, de a kinti munkám annyira motivált, hogy végül kint maradtam Londonban. Egy nap a facebook üzenőfalamon megjelent egy hirdetés, ahol pszichológia szakot végzett, vagy tanulmányokat folytató embereket kerestek Srí Lankai önkéntes munkára. Ezt körülbelül egy teljes évnyi összetett szervezés követte, mire neki tudtam indulni az útnak.

40 országban jártál már, ezek közül Balin és Srí Lankán önkéteskedtél. Mit adott Neked az önkéntesség?

Óriási élmény volt mindkettő. Srí Lankán egy helyi családnál laktam. Ez merőben több volt, mint egy turistautazás. A munka nagy kihívást jelentett, különböző projektek keretén belül több oktatási és pszichiátriai intézményben is megfordultam. Az egyik intézménynek 1600 páciense volt, mellette pedig 16 dolgozó. Egyszerűen nem bírták a munkát, minden apró segítségnek örültek. Nagyon fárasztó volt. A szakmai kihívások mellett az éghajlathoz, az ottani szokásokhoz, az evőeszközök hiányához és számtalan egyéb aprósághoz is hozzá kellet szoknom. Nagyon erős kultúrsokként ért, minden tekintetben.

Sok dolgot láttam, amit nehéz volt befogadni. Az egyik intézetben volt egy néni, akinek nem is voltak mentális problémái – pusztán vak volt, mégis ott kezelték. Sokszor nem volt pénz és emberi kapacitás, hogy érdemben foglalkozzanak a betegekkel.

Az elején nagy félelmem volt, hogy hogyan fogok kommunikálni ezekkel az emberekkel. Nekem sem anyanyelvem az angol, és abban sem lehettem biztos, hogy ők milyen szinten vannak. A feladatokkal kapcsolatban is volt számos kérdőjel volt az elején. Ezek a problémák később feloldódtak és mindazok mellett, hogy nagy kihívást jelentettek, rengeteget adtak nekem is. Remélem, én is tudtam nekik adni valamit. 

Bali teljesen más élmény volt, hisz az a terület Indonézián belül egy fejlettebb rész a turizmusnak köszönhetően. Sokkal elterjedtebb az angol nyelv ismerete, így kommunikálni is könnyebb volt. Ott egy óvodában dolgoztam, ahol játszottam a gyerekekkel és angolul tanítottam őket. Ez is óriási tapasztalat volt, más szinteken jelentett kihívást, mint Srí Lanka. Mindkét helyen sokat tanultam, óriási élmény volt!

Hogyan választod ki a következő célpontodat?

Nagyon sokszor menetközben alakul. Sokszor azok az emberek, akikkel út közben találkozom, keltik fel egy másik ország iránt az érdeklődésemet. Így került fel a radaromra Kambodzsa és Vietnám is.

Persze vannak olyan álmaim is, amik évek óta foglalkoztatnak. Nyilván befolyásolnak az anyagiak is, vagy az, hogy az munkahelyemről mennyi időre tudok eljönni. Most főleg Európában utazok, aztán majd meglátjuk.

Mik voltak a legnagyobb kihívások az utazásaid során?

Az egyik legnehezebb az volt, amikor Srí Lankán lebetegedtem. Nagyon magas lázam volt, és a család feje, akiknél laktam, egy tuktukkal (motoros háromkerekű kiskocsi - a szerk.) vitt a rendelőbe. Miközben robogtunk, eszembe jutottak a saját tapasztalataim a helyi egészségügyi helyzetéről a munkám kapcsán, így nem sok jóra számítottam. Az orvos, akihez kerültem, nem nagyon tudott angolul, és fogalmam sem volt, mi az a gyógyszer, amit felírt. Ráadásul az ottani rendszer szerint darabszámra adják ki a tablettákat, így nem is az eredeti csomagolásban kaptam őket. De volt, hogy egy részeg vezető elütött Amerikában, ami később megjelent a helyi újságban is, mint egy hit&run sztori, ami után ott is kórházba kerültem. Nyilván lebetegedni, megsérülni bárhol nagyon nehéz szituáció, de külföldön extra kiszolgáltatottá teszi az embert.

Persze voltak nagyon pozitív értelemben vett kihívások is. Egyszer kipróbáltam a skydiving-ot Ausztráliában, ami szabadeséssel kezdődik. Ott alá kellett írnom egy papírt, miszerint tudatában vagyok annak, hogy ez egy kiemelten veszélyes tevékenység, és vállalom a felelősséget, ha úgy hozná a sors, hogy meghalnék. A felszállás után hihetetlen volt látni, ahogy előtted mindenki kiugrik a kis repülőből és elvágja őket a szél. Persze én is sorra kerültem, és végül életem legjobb perceit élhettem át! Hihetetlen felszabadító érzés volt, mindenkinek ajánlom!

Az utazással járó, legérdekesebb személyes kihívások vagy élmények egyike számomra az, ahogy megismered saját magad ezekben a nem mindennapi helyzetekben. Sosem tudhatod, hogyan fogsz reagálni egy váratlan, addig nem ismert szituációra vagy kihívásra. Ezekből a reakciókból hihetetlen sokat tanulhatsz önmagadról.

A sok kultúra között mi az, ami mindenhol azonos, és mi az, ami lényegesen eltérő?

Ami nagyon univerzális, az szerintem a sport és a zene. Sri Lankán a dzsungel közepén és Barcelona utcain ugyanazzal a lelkesedéssel fociznak.

Különbségekből persze végtelen van. Mindenesetre hihetetlenül elgondolkodtató tud lenni, mikor olyan emberekkel találkozom, akiknek anyagiak, materiális dolgok tekintetében nagyon kevés adatott meg, miközben mennyivel boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak, mint mondjuk otthon a nagy átlag. Rengeteg különbség van, ami más perspektívába állit mindent, mint amit addig tudtál a világról.

Melyik ország/varos tetszett a legjobban?

Koppenhága nagyon bejött, de Bali is csodálatos volt. Sok olyan hely volt, ahol fantasztikusan éreztem magam. Ausztrália, Spanyolország és Dánia mindenképpen kiemelkedő volt. Annyira mások az élmények, hogy nehezemre esik egyet kiválasztani, mind más szemszögből volt nagy élmény.

Fotó: Ságodi Szabolcs

A blogolás mit ad neked és miért csinálod?

Igazából azért kezdtem el, mert szerettem volna megörökíteni az élményeimet, hogy ne merüljenek feledésbe. Néhány cikk pedig, amit írok, nem élménybeszámoló, hanem ajánló vagy tippek egy-egy varoshoz, hisz szeretném másoknak is továbbadni az élményeimet.

Nagyon sokan almodnak egy világkörüli útról. Mégis, mi kell a megvalósításhoz?

Először is egy nagy adag bátorság, humor, önkritika és egy alapvetően pozitív hozzáállás. Nyilván én is bizonytalan voltam bizonyos helyzetekben, de mindig hajt, hogy megismerjek új embereket, kultúrákat. Óriási kíváncsiság is kell hozzá, valamint nagyon fontos, hogy sose ítélkezz. Attól, hogy valami máshogy működik, mint ami neked a ’norma’ vagy a megszokott, nem jelenti azt, hogy az egyik vagy a másik jobb vagy rosszabb. Egy ítéletmentes, kíváncsi, nyitott attitűd mindenképp kell az ilyen utazásokhoz, hogy teljes élményt nyújtson.

Természetesen az utazásban szerepet kapnak az anyagiak is. Végső soron azonban az ember személyes hozzáállása alapján dönti el, hogy mekkora biztonsági tartalék kell a komfortérzetéhez. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy egy luxushotelben vagy egy 30 személyes hostelben száll meg, aminek egy közös zuhanyzója van. Természetesen szükség van valamennyi pénzre embernek, de azon felül csak a hozzáállásunk legmeghatározóbb az utazásban. 

Mik a jövőbeli terveid?

Most nagyon szeretnék egy hosszabb Dél Amerikai utat, azaz egyetlen kontinens, az Antarktisz mellett, ahol még nem voltam. Ezen kívül Európában a skandinávországokba vágyom nagyon.

ELINDULT A YOUTUBE CSATORNÁNK!