Kultúr Krimó

A művészet mindenhol ott van

Steve Mccurry

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Steve Mccurry mindent tud a fotográfiáról, szakmájának egyik nagymestere. Munkásságáról szóló kiállítás most Magyarországra érkezett egyenesen a Műcsarnokba!

_mg_0410.JPG

A fotós 1950. február 24-én született, Pennsylvaniaban. Először operatőrnek készült, így beiratkozott a Állami Egyetem film szakára. Első fotója a Daily College-ben jelent meg. Pályája elején több évig szabadúszóként dolgozott. Később útja indiába sodorta, majd később meglátogatta a világ legveszélyesebb háborús zónáit is. Afrganisztánban, Irakban, Szerbiában, Libanonban mind Kambodzsában járt Mccurry. 

_mg_0401.JPG

A világhírnevet az "Afgán lány" c. fotója hozta el neki, ami a többek között a National Geographic címlapfotója lett 1985-ben. Hosszas kutatómunka után Steve Mccurrynek sikerült fényt deríteni a lány személyazonosságára, így 17 évvel később újra találkoztak és természetesen újra elkészült egy portré fotó. 

_mg_0423.JPG

A fotós számtalan díjat besöpört: a Robert Capa aranyérmet, a Nemzetközi Sajtófotó Díjat, valamint a World Press Photo versenyen egyedülálló módon négy fődíjat is megkapott. A francia kultuszminiszter a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagi fokozatát adományozta McCurrynak, nemrég pedig a londoni Royal Photographic Society ítélte neki a Centenáriumi Életműdíjat.

_mg_0414.JPG

A Műcsarnokban lévő kiállítás egy váratlan lehetőségnek köszönheti ittlétét. A kalandos egyeztetés időszaknak köszönhetően végül a kiállítást egy dán fotográfus, Christian Nörgaard 800 McCurry-képből álló magángyűjteménye képezte.

_mg_0399.JPG

Fotó: Ságodi Szabolcs

A kiállítás a fotós földrajzi munkássága szerint lett felosztva: ázsiai – indiai, pakisztáni, afganisztáni, kambodzsai és tibeti képei mind-mind magával ragadják az embert. 

Steve Mcurry egy fotóval képes elmesélni egy egész élet történetét és talán ebben rejlik az igazi zsenialitása, semmiképp ne hagyják ki!

***

További Információk

Steve Mcurry Hivatalos honlap

Steve Mcurry Hivatalos galéria

Steve Mcurry Műcsarnok

fb0.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturkrimo.blog.hu/api/trackback/id/tr238470284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

youtubelogo.png

Utolsó kommentek

Partnereink:

 

856-muveszetek-volgye-fesztival-kapolcson.png

207623_209851432376755_4525779_n.jpg

12719266_936268563088734_8598715003283575226_o.jpg

 

jatsz_ma_final_1080.png

Blog ajánló:

 pagebox3_0.png

 

 

 

süti beállítások módosítása